Ez volt az első Sváb és Székely Disznóvágás Kismányokon, de a szervezők szándéka szerint biztosan nem az utolsó.

Az ötlet a Kismányoki Nyugdíjas Klub tavalyi záróvacsoráján fogalmazódott meg a jelenlévőkben, vagyis a falu civil szervezetei és a Kismányoki Német Önkormányzat tagjaiban, nyilatkozta Illésné Kvéder Margit, a Kismányokért Kulturális Egyesület elnöke.

– A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2019 tavaszán kérte fel az Országgyűlést, hogy a 2020-as évet nyilvánítsa a nemzeti összetartozás évének – idézte fel Illésné Kvéder Margit. – Ez a gondolat indított el arra, hogy kisebb közösségünkben éljük meg az összetartozást, függetlenül a nemzetiségtől, érdeklődési körtől, vagy életkortól. Így talált egymásra: a Német Önkormányzat, a Nyugdíjas Klub, a Kismányoki Polgárőr Egyesület, a Kismányoki Pálinka Baráti Egyesület és a Kulturális Egyesület. Közel kilencven ember jelezte szándékát, hogy eljön a torra, a vágásra huszonöten jelentkeztek.

Pap Gézáné, a Nyugdíjas Klub elnöke a Pálinka Baráti Egyesület főszerepét emelte ki a kezdeményezésben. Elmondása szerint az ő indítványozásukhoz csatlakozott a Nyugdíjas Klub. Azt is elmondta, hogy aki előre jelentkezett, az ingyenes vacsorát kapott a Művelődési Házban. A Nyugdíjas Klub úgy tíz tagja jelent meg.

Ez volt itt az első Sváb és Székely Disznóvágás

mondta Kocsis László, a Polgárőr Egyesület elnöke. Egy napra szóló közös akció volt, hagyományteremtési szándékkal. Van a faluért tenni akarás. A helyi civil szervezetek jó kapcsolatot ápolnak, és e csapatok most összeálltak.

– A település jellemzője, hogy a székely és a sváb identitást, de egyúttal a nemzetiségek összetartozását is igyekszünk erősíteni – mondta Kocsis László. – Nagymányokon múlt héten volt hasonló rendezvény. A nagymányoki és a kismányoki székely kör közt nagy az átfedés, tagjaik nagyrészt ugyanazok. A Polgárőr Egyesület olyan tizenkét-tizenhárom taggal képviseltette magát az eseményen. A Pálinka Baráti Egyesületben pedig jó páran vannak, akik fiatalok, a harminc-negyvenes korosztályba tartoznak, ők tizenöt-húsz fővel vettek részt a programon, amelyre a környező településekről is vártak látogatókat.

Forrás: teol.hu