Rangos díjat nyert a magyar pálinkamanufaktúra az egyik legnevesebb nemzetközi versenyen.
 

Aranyérmet szerzett a négy évvel ezelőtt alapított ZSOLDOS Pálinka Manufaktúra Irsai Olivér szőlőből készült pálinkájával az International Wine and Spirit Com­petition (IWSC) versenyen, ahol évről évre egyre több világszínvonalú bor és párlat mérkőzik meg egymással.

Háromezer párlat versenyzett

A fél évszázada, 1969-ben alapított IWSC bor- és párlatversenyre nevezőknek nem csak érzékszervi megítélésen, de laboratóriumi analízisen is át kell esniük, mielőtt a több mint 400 szakértőből álló zsűri pontozná őket.

Az idén több mint 3000 párlatot neveztek: a hagyományosan népszerű italok, mint a whisky, rum, vodka vagy gin mellett olyanokat is, mint a Peruban és Chilében készített borpárlat, a pisco, a mexikói agávépárlat, a mezcal vagy az ázsiai párlatok közül a japán sócsú és a kínai pajcsiu.

Gyümölcspárlat-kategóriában a ZSOLDOS Pálinka Manufaktúra hozott haza egy aranyérmet Irsai Olivér szőlőből főzött pálinkájával. A párlatversenyen a magyarok közül három nevező kapott díjat: a ZSOLDOS mellett az Agárdi Pálinkafőzde és a Zwack Unicum.

Őszinte, jól elkészített

A ZSOLDOS szőlőpálinkáját az IWSC zsűrije „őszinte és jól elkészített terméknek” nevezte értékelésében. Ugyanez az Irsai az idei Quint­essence Pálinka- és Párlatversenyen, ami nemcsak Magyarország, de egész Közép-Európa meghatározó versenye, Champion díjat kapott: illatosszőlő-kategóriában közel kétszáz tétel közül lett a legjobb.

Forrás: szon.hu