Egerbe, pálinkát kóstolni? Miért is ne! A március 10-11- i hétvégén hatodik alkalommal várja az érdeklődőket egy jó hangulatú Pálinkafesztivál, az Agria Parkban.


Egert nemcsak borai miatt érdemes felkeresni. Üde színfolt a város kulturális életében a Pálinkafesztivál, 2011 óta e programmal veszi kezdetét a fesztiválszezon. – Nagyon büszkék vagyunk az egri borokra, de inkább kiegészíteni, színesíteni szerettük volna a helyi palettát egy olyan rendezvénnyel, ami más, ám mégis, kellően tradicionális jellegű. 

A pálinkára azért esett a választásunk, mert igazi hungarikum – meséli a kezdetekről Szőke István főszervező, a bevásárlóközpont igazgatója, majd megjegyzi: minden évben a minőségi pálinkánépszerűsítése és a kulturált pálinkafogyasztás hagyományának erősítése a fő cél.

– A zamatos, magyar gyümölcsökből készülő párlatokkal komoly pozíciót érdemeltünk ki a nemzetközi piacokon, ami hazánk jó hírét is öregbíti. Annyira jók az alapanyagaink, a szakembereink pedig kiváló minőségű pálinkákat készítenek! Mindig képesek új ízeket találni, a magyar tehetség rendre megmutatkozik – véli Szőke István.

Az Agria Park díszkertjében olyan népszerű pálinkaházakat látnak vendégül, akik jól reprezentálják az országos kínálatot. A kiállítók között szerepel idén a Bolyhos Pálinka, a Bükkaranyosi Pálinka Kft, a Gyulai Pálinka Manufaktúra, az Illúzió Pálinka, a Matyó Pálinka, a Nobilis Pálinka, a Szicsek Pálinka vagy a Rézangyal Pálinkapincészet

Minden kiállító büszkélkedik hazai vagy nemzetközi díjakkal, az elismeréseknek pedig egy „dicsőségfalat” készítenek a szervezők. Jó hír, hogy kóstolni és vásárolni egyaránt lehet, olyan pálinkákat is, amelyek készítői önálló standdal nem képviseltetik magukat az idei rendezvényen. A zamatos párlatok mellett igazi street food különlegességekkel is találkozhatunk a Kolbice & KoBu, a ZuzmÓ Café&Burger illetve a zip’s brewhouse jóvoltából.. tehát finom falatokból sem lesz hiány.

A szervezőktől megtudtuk: már hagyomány, hogy a teltházas Pálinkafesztiválon együtt táncol az egész kert, ami minden jel szerint idén sem lesz másként. Pénteken Patikadomb koncert és Charlie két órás élő nagykoncertje várja a pálinka barátokat, szombaton pedig a Koalabell illetve az Ivan & The Parazol lép fel. A koncertek után mindkét napon dj szórakoztatja a közönséget. Ugye, találkozunk Egerben?

A Pálinkák és Párlatok online pálinkázó főtámogatója a
 Partyőrség | Pálinkakommandó

Ha ízletes pálinkát szeretne venni, 

kóstolni, főzni vagy főzetni.

Kortyoljon bele az új lehetőségekbe! 
Ha már az élete része a pálinka, mert issza, főzi, főzetni, eladja vagy venni szeretne, 
akkor ezeket a linkeket érdemes lehet önnek is böngésznie.
A házi pálinka főzés és az otthoni pálinkakészítés érdekli?
  • Ha a jó pálinka titkát szeretne megtudni, díjmentes elérhető infórmációkat ezen az oldalon érhet el.
  • Ha házi pálinkafőzéshez keresel eszközket és pálinkás palackokat, ezt az oldalt keress fel!
Ízletes pálinkát kóstolna vagy vásárolna?
  • Ha ízletes pálinkákat szeretne vásárolni, ezen az oldalon böngészeheti pálinkashopunk pálinkáit és párlatait.
  • Pálinklázó napokról, kóstolókról, helyszínekről és időpontokról itt és itt talál bővebb információt 🙂
Még több pálinkás hírbe kóstolna bele? 
  • Ha további pálinkás cikkeket keres, linkgyűjteményünkben új posztokat fedezhet fel.
  • Ha szívesen olvas párlatokról, pálinkákról, főzdékről, pálinkakultúráról, itt megteheti.
Eladó a pálinka? Eladó a pálinka!  
  • Új marketing- vagy értékesítési csatornát keres pálinkák és párlatok értékesítéséhez, főzdéje népszerűsítéséhez?  Ezen a lapon talál díjmentes segítséget hozzá.