ALIG TERMETT ALAPANYAG

Az idén szinte példátlan helyzet alakult ki azzal, hogy kajszibarackból alig termett valami a megyében, ráadásul meggyből és szilvából is kevesebb a szokottnál. Mindez megnehezítette a pálinkafőzdék szezonkezdését.

Sajnos kevés a főznivaló

Mondta Berényi István, a kölesdi szeszfőzde tulajdonosa. Barack cefrét egyáltalán nem vittek a termelők, szilvából, körtéből, almából kisebb tételeket. Talán majd szőlőtörkölyből hoznak többet, mondta a szakember. Az idei évben negatív rekordot érhetnek el a kisebb pálinkafőzdék. Éppen emiatt nagyon várják már, hogy újra adómentes legyen a pálinkafőzés. Jelenleg egy háztartásban 86 liter 56 fokos pálinkát főzethet le bárki, de alig akad most megrendelés. Egy liter pálinkáért jelenleg Kölesden 1450 forintot kell fizetnie a termelőnek, ebből 835 forint az adó. Amennyiben 86 liternél nagyobb mennyiségre tartana valaki igényt, akkor literenként 1670 forint jövedéki adóval kell kalkulálnia, amelyhez hozzájön a munkadíj. Az adómentességet egyébként 2022. januárjától ígérik.

Krizl Edit, okleveles pálinkamester, a Pálinka Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának vezetője elmondta, ez kettős hatással lesz a kereskedelmi főzdékre. Egyrészről nagyon örülnek neki. Ma már a kereskedelmi főzdék közel kilencvenkilenc százaléka bérfőzési tevékenységet is folytat. Visszatér a néhány évvel ezelőtt – 2015-ben – megszűnt rendszer, így visszakapják azokat a bérfőzetőket, akik eddig magánfőző ismerősükkel készíttették el a saját fogyasztásra szánt párlatukat az árkülönbség miatt. A főzdéknek így újra tervezhető, kiszámítható bevételük lesz.

Másrészről tovább nő az árkülönbözet a palackos, zárjegyes, adózott termékek és a bérfőzdében elkészült párlatok között. Ezért várhatóan a kereskedelmi pálinkák eladása tovább fog csökkenni.

Jelenleg a kereskedelmi főzdéknek nem a gyümölcsbeszerzés a legnagyobb gondjuk, mondta Krizl Edit. A járvány miatt megbénult a kereskedelmi értékesítés. Az előző évihez képest a főzdék átlagosan a forgalmuk 60–70 százalékát veszítették el.

Büdös és kaparós is lehet a rossz pálinka

Torokkaparós és büdös is lehet a rossz pálinka. A pálinkakészítés során elég sok helyen lehet hibát elkövetni, ami aztán a végtermék élvezetében bosszulja meg magát. Mindent meg lehet szokni, de a jó pálinka bizony nem pálpusztai, nem lehetne büdös, mert akkor hibás. A nem megfelelően érett gyümölcs zöldes jegyeket adhat a pálinkának, penészgombás ízt okoz. A már leszüretelt gyümölcs késői feldolgozása (már folyik a gyümölcs leve, penészes lett, oxidálódott), az idegen anyagok bekerülése keserűmandulás ízt okoz. A nem megfelelő erjedési hőmérséklet is gondot okozhat. Ha túl meleg van, robbanásszerűen erjed a cefre, sok illatot, ízt elvisz a szén-dioxid, ha meg hideg van, akkor nem erjed a cefre, az élesztők elhalnak. Ezek lesznek a bepunnyadt, fáradt pálinkák.

Van, aki cukrot ad a cefréhez. A szakember szerint a hozzáadott cukor mindig vízben oldott állapotban kerüljön a cefrébe, az erjedés negyedik-ötödik napján.

Ingyenes lehet a magánfőzés

Egyelőre nem lehet felmérni, milyen hatással lesz a hazai pálinkapiacra, hogy az uniós irányelv szerint ingyenes lehet a magáncélú főzés, a részletszabályok kidolgozása ugyanis még folyik, az adómentességet biztosító előírások pedig 2022. január 1-jén léphetnek életbe.

Az a változás lényege, hogy a gyümölcspárlatfőzés háztartásonként évente 50 literig adómentes lesz. Ez a mentesség egyaránt érvényes lesz az otthoni és a bérfőzdei magáncélú előállításra, de az így lefőzött párlatot a főző magánszemély nem értékesítheti.

Nagy csapás az ágazatnak a koronavírus-járvány is, mivel a kereskedelmi főzdék által előállított pálinkák nagy részét a vendéglátószektor veszi fel, az pedig hónapokra leállt, emiatt sok főzdében szinte nullára esett a forgalom. A járvány ráadásul nem éppen a legjobb állapotában érte az ágazatot. Tavaly január 1-jétől terjesztették ki ugyanis a pálinkára is a népegészségügyi termékadót (neta), ez a 2019-es forgalmat nagyjából a felére vetette vissza.

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül