A pálinkafőzés szabályainak idén január elsejei változásaira figyelmeztetik az érintetteket. 

Míg a főzés adminisztrációs teendői szinte alig módosultak,

a párlat-előállítás bizonyos mennyiségig adómentessé vált a magán- és bérfőzőknek egyaránt – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A 2021-es változások nem befolyásolják a párlatkészítés két eddig is megszokott módját, a magánfőzést és a bérfőzetést. A magánfőző személyes fogyasztásra maga állítja elő a párlatot saját gyümölcsből, s legfeljebb 100 liter űrtartalmú, saját pálinkafőzővel. Újdonság az idén, hogy a magánfőzés adómentessé vált, de a főzhető mennyiség – 86 liter – nem változott, s ahogyan korábban is, csak a magánfőző, családtagjai vagy vendégei által fogyasztható el, vagy kizárólag adóraktár részére értékesíthető – emlékeztet a NAV.

Jegy nincs, bejelentés van

Az adómentességgel megszűnik a párlatadójegy is. Mostantól a magánfőzőnek a pálinkafőzés előtt a NAV J49-es nyomtatványt kell elküldeni a NAV-hoz akár elektronikusan, akár papíron. Meg kell adnia a nevét, a lakcímét, az adóazonosító jelét, a főzni tervezett pálinka mennyiségét literben, és nyilatkoznia kell, hogy a magánfőzés feltételeinek megfelel. A bejelentés alapján a NAV magánfőzöttpárlat-származási igazolást készít, amit elküld a magánfőzőnek.
A magánfőzésre szolgáló desztillálóberendezés megszerzését s az adatváltozásokat 15 napon belül kell bejelenteni a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz, amely az ellenőrzéseket is végzi. Valótlan adatok megadása vagy a főzés bejelentésének hiánya miatt a desztillálóberendezést és az azon előállított párlatot le is foglalhatják.

A bérfőzetéssel szeszfőzdében előállított párlat után a bérfőzetőnek 2021-től évente 50 liter (43 hektoliterfok alkoholtermék) mennyiségig nem kell adót fizetnie, az ezt meghaladó vagy a nem adóraktárnak értékesítésre szánt mennyiségre az adó hektoliterenként 333 385 forint. Az 50 literes mennyiség például 86 liter 50 térfogatszázalék alkoholtartalmú párlatnak feleltethető meg – adja meg a paramétereket is közleményében a NAV.

Minőségi versenyelőny

– A hobbiszintű otthonfőzéssel egyetértünk. A „pálinka” megnevezésű termék előállítására jogosult kereskedelmi főzdékre viszont nem vonatkoznak a változások – emlékeztetett a Várda-Drink Zrt. pálinkafőző-mestere. Csobolya Attila a túlélésért küzdő kereskedelmi főzdék helyzetét megvilágítandó arra is rámutatott, jelenleg 25 ezer hivatalosan regisztrált magánfőző berendezésről tudni az országban. Becslések szerint ezek mintegy 10 millió liter 50 fokos párlatmennyiséget állítanak elő.
– Az országban még működő 40 csak kereskedelmi s a 190, bérfőzést is folytató kereskedelmi főzde nehéz helyzetét az általuk előállított zárjegyes pálinkák értékesítésének drasztikus csökkenése okozza.

– A Covid–19-járvány mellett tovább nehezíti a kereskedelmi főzdék helyzetét ez a változás. Mi, kereskedelmi főzdések fizetjük becsülettel a kereskedelmi jövedéki, a nép­egészségügyi termékadót, s erre jön az egész áfája. Ez összesen egy fél literes 50 fokos pálinka ötezer forintos árának közel felét teszi ki.

– Az adóterheken túl további költségeket ró a kereskedelmi főzdékre az élelmiszer-biztonság s a tűzvédelem szigorú előírásainak való megfelelés. Ennek a fogyasztó számára az a hozadéka, hogy amelyik termékre rákerülhet a zárjegy, s kikerül a boltok polcaira, az bizonyosan nem tartalmaz ártalmas anyagot, az a pálinka megfelel minden egészségügyi szabványnak.

– A párlat viszont nem biztos, hogy megfelel ezeknek. Abban, hogy közelítsen hozzá, fontos szerepe van az olyan párlatversenyeknek, amilyeneket a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrendben is évente meghirdetünk – tette hozzá Csobolya Attila.

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül