hatalmas árkülönbségekkel

Jövőre lesz a pálinka 700 éves, a pálinkafőzés mint mesterség pedig igazi reneszánszát éli. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete pálinkamester képzésének programját a piaci elvárások alapján összeállított elmélet és gyakorlat alkotja. 

A pálinkamester szakirányú továbbképzésen

a hallgatók két év alatt sajátíthatják el a pálinkakészítés tudományát, de a technológia mellett marketing és kereskedelmi ismeretekkel is bővül a tudásuk, amellyel jövőbeli vállalkozásukat is megalapozhatják – hangsúlyozta Kun Szilárd a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének egyetemi docense az InfoRádióban.

„Azáltal, hogy van egy olyan lehetőség, hogy az ember otthon főzzön, közelebb kerül hozzá a pálinka, személyesebbé válik az élelmiszerrel való foglalkozás, mondhatni

a pálinka iránti szeretet növekszik.

​A képzés keretében azért sok olyan ember van, aki otthon magánfőzőként tevékenykedik, de kevésnek tartja azt az információt, amit autodidakta módon megszerez.”

Kun Szilárd szerint szerencsésebb lenne, ha a magánfőzés, a bérfőzés és a kereskedelmi főzés jobban elkülönülne egymástól. Az viszont egyértelmű, hogy az egyedülálló szabályozás új távlatokat nyitott. „Mindig megvannak azok az emberek, akik azt mondják, hogy a magyar hagyománynak megfelelően egy jó kajszibarack, szilva, esetleg körtepálinkát szeretnének főzni, de mindig vannak olyanok is, akik keresik az újdonságokat. Természetesen ez mindig formálja a piacot; említhetném a galagonya, a som vagy a csipkebogyó terméséből készült párlatokat. Azt kell mondanom, hogy

vannak olyan, különleges gyümölcsből készült pálinkák, amelyek megosztóak.”

A MATE docense szerint valóban nagyok az árkülönbségek a piacon, de ezt gyakran az alapanyagok adottságai befolyásolják.

„Egy vad gyümölcsnél, amelynek a szárazanyag-tartalma nagyobb, de az erjeszthetősége nehezebb, abból egy egységnyi mennyiségből kiindulva sokkal kevesebb pálinkát fogok kapni, mint a kajszibarackból vagy a szilvából, cigánymeggyből. Ettől is magasabb lesz az ár, illetve ezt még befolyásolja, hogy a gyümölcs mennyire szerezhető be.

Lassan nem lehet embert találni arra, hogy szedje le a határban a csipkebogyót.”

Kun Szilárd úgy látja: minőségi szempontból lett némi negatív hatása a magánfőzésnek, de aki szívvel-lélekkel csinálja, az ügyel a minőségre. Ráadásul az otthon főzők olyan gyümölcsöket is kipróbálnak, amit egy kereskedelmi főző gazdaságossági szempontok miatt nem engedhet meg magának, így nekik köszönhetően a pálinkapaletta egyre színesebb.

 

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül