Vásárhelyen rengeteg a szilvafa a házak előtt. Szinte nincs olyan utca a belvárost leszámítva, ahol ne lenne. A legtöbb helyen nem gondozzák, letörnek az ágak a termés súlya alatt, a szilva a járdára, az árokba hullik, és kárba vész. Nagy pazarlás. Ahol szedik, lekvárt és pálinkát készítenek belőle.
– Amikor megvettük a házat, már itt álltak a szilvafák, és ennek már legalább 20 éve – mondta Rozsos Pálné Erzsébet, akivel Vásárhelyen, a Szent László utcán beszélgettünk. – Folyamatosan szedik, olykor egy ismerősük, Sanyi bácsi is segít, vigyáznak rá, nehogy kárba vesszen a termés, lekvárt főznek belőle. Finom és rendben tartja a bélműködést is – közölte Erzsébet.
Kis János portája előtt a járdán és az árokban is sok a szilva, azt mondta, „ez az eleje, még cefrébe sem jó”. Ő sem eladásra termel, pálinka, befőtt, lekvár készül a kék gyümölcsből.
– Ha valaki erre jár, leszed és megeszik pár szemet, nem szólok, de akadnak, akik kosárral, nejlonzacskóval érkeznek szüretelni, azt nem engedem. Egyébként minden reggel felszedem a javát – mondta, és hozzáfűzte: a nagy hőség is hozzájárult ahhoz, hogy jobban potyog a szilva, mint a korábbi években.
Sétánk során a Szent László és a Károlyi utcán találtunk gondozott, ápolt szilvafákat, ágaikat alátámasztották karóval, és biztosan folyamatosan szedték a termést, mert sem alattuk a gyepen, sem a járdán nem láttunk egyetlen szemet sem. De inkább az a jellemző, hogy az elhanyagolt fáknak a termés súlya alatt letörik az águk – a Holló és Károlyi utcán is volt ilyen –, és a járdán is a lehullott szilván taposunk. Megkockáztatható, hogy évente több mázsa megy kárba.
– Biztosan nem várnék addig, míg letörik az ág, hamarabb leszedném a szilvát. Ha nem győzném, vagy nekem nem kellene, meghirdetném, hogy jöjjenek, vegyék és vigyék. Ez így nagyon nagy pazarlás – mondta egy járókelő, Pósa Gizella. Hirdetés nélkül is sokan járnak szüretelni az út és járda menti szilvát. Láttunk olyat, aki biciklivel érkezett, és az arra járók is letépnek pár szemet.
![](https://palinkakesparlatok.hu/wp-content/uploads/2019/09/1.jpg)
Rostás Gyula és 5 éves unokája, Dénes a járdaszéli fáról csemegézett. FOTÓ: IMRE PÉTER
– Nagyon finom – mondta Rostás Gyula, aki 5 éves unokájával, Dénessel „dézsmálta” az egyik Károlyi utcai szilvafát. – Rengeteg termett ebben az évben, sok helyen nem győzik szedni, ezért is hullik le, azt pedig széttapossuk. Kár érte – közölte Rostás Gyula, majd segített unokájának pár szem szilvát leszedni, és csemegézve sétáltak tovább.
A bejegyzés a delmagyar.hu oldal cikke alapján készült.