9 nap, több mint 70 program, 73 kiállító, 12 borvidék 33 pincészettel és 230 féle borral, 11 neves pálinkafőzde 90 féle pálinkával, 25 kézműves sörfőzde 90 féle sörrel.

Szombat délután rajtol a IV. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál.

PROGRAMOK

16.00
Pálinka- és borrendek ünnepélyes felvonulása a főtérre a Szent Miklós templomtól (a templom névadó többek közt a pálinkafőzők védőszentje).

17.00 Kezdődik a fesztivál:
„Barackvirágos Madonna – Virágzó Város” – fesztivál áldás a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia és a Kecskemét Táncegyüttes közreműködésével.

Ünnepélyes megnyitó: Kecskemét Megyei Jogú Város nevében köszöntőt mond Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester.

„Kecskemét Város Bora” és „Bács – Kiskun Megye Bora” 2019 –ben megtisztelő címet viselő győztesek kihirdetése. A díjakat átadja Kocsis Pál borrendi nagymester, és Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Elnöke.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Kunsági Női Borrend közösen meghirdetett kreatív pályázatának díjátadása – A díjat átadja Gáspár Ferenc megyei elnök.

A Mathiász János Borrend, valamint vendég kunsági pálinka és borrendek ünnepi körmenete a fesztivál területén.

17.45
Konyhaművészeti artisztikai bemutató– barackos ételkínáló Varga Károly mesterszakács tálalásában.

18 óra
Langaléta garabonciások
Gólyalábas, zenés vidám fesztivál indító felvonulása és műsora

20 óra
SZÉCSI 75 – Szécsi Pál emlékkoncert Gergely Róberttel és zenekarával
Közreműködnek: Malek Andrea, Tóth Andi és Szabó Ádám

22.15
Livingroom koncert

A bejegyzés a hiros.hu oldal cikke alapján készült.