Szöllősi Kristóf barátomnál járt az AgroTime 🙂

Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője, mondhatnánk, azért húzott le nyolc kupica pálinkát Szőllősi Kristóf magán-pálinkafőző kisüzemében, hogy védekezzen a téli hideg ellen, de ez elég ingatag érv annak tekintetében, hogy télnek nyoma sincs.

A rejtett alkoholizmus nem szégyen, Magyarországon különösen nem, csak hosszú távon nem kifizetődő… Na jó, nem kell Donáta feje felett egyből pálcát törni, úgy is nézhetjük, hogy az AgroTime legutóbbi adásában a pálinkafőzést alapjait mutatta be kedves nézőinknek.

A nyírgyulaji kisüzemben Szőllősi Kristóf várta a műsor stábját, egyfelől, hogy megkóstoltassa díjnyertes párlatait, bemutassa a lepárló üst működését, valamint leitassa Donátát, aki (tegyük hozzá) komolyan felszívta magát a kihíváshoz és megszívta magát a kihívás végére…

 

Az üzemben működtetett lepárló üst az erősített feltéttoronnyal egy egylépcsős rendszerben párló modern technológia. Az első napi főzéskor, vagyis, amikor hideg az üst, mintegy három óra leforgása alatt lejön a párlat. Ez a magyar termék egyébként bárki számára elérhető, aki az önkormányzatnál bejelentett magán-pálinkafőző, hivatalos párlatadó jeggyel rendelkezik és saját felhasználásra éves szinten 86 liternél nem főz le nagyobb mennyiséget.

Kristóf 20 éves volt, amikor első párlatát lefőzte.

Első komolyabb versenyén, a Magyarországon is nívósan jegyzett Quintessence pálinka- és párlatversenyen 2017-ben vett részt, ahol minden versenyre bocsájtott pálinkájával díjat nyert, egyik pálinkáját ráadásul a bírák győztesnek hozták ki kategóriájában.

A jó pálinkához jó minőségű, egészséges gyümölcsre van szükség. Ez a legfontosabb, hogy finom pálinkánk legyen – mondja a Kristóf. – A leszedett gyümölcsöt aztán osztályozzuk, mossuk, szükség esetén magozzuk, így kerül a gyümölcs az erjesztő tartályba. Az erjesztő folyamatok beindításához be kell állítani a cefre pH-értékét, a pektinbontást, bele kell tenni az élesztőtápanyagot, valamint faélesztővel kell beoltani a cefrét” – sorolja az alaplépéseket a szakember

Legyünk büszkék a pálinkára, ugyanis pálinkának csak Magyarországon termett gyümölcsből, Magyarországon cefrézett gyümölcsből, Magyarországon lepárolt gyümölcsből készült párlat nevezhető,

illetve négy osztrák megyében előállított barackpárlat viselheti még a pálinka megnevezést a világon. Egyesek szerint Magyarország első számú hungarikumának is nevezhetjük!

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül