„Brillante 2021 Hungarian Spirits Award” sajtóközleménye

A Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál. A rendezvény napjai alatt Gyulán a nemes hungarikum, a pálinka van a figyelem középpontjában. A pálinka a magyar emberek nemzeti büszkesége, a magyar gasztronómia nem képzelhető el a kitűnő hungarikum nélkül.

A fesztivál kísérőrendezvényeként meghirdetésre kerül a „Brillante 2021” Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat Versenye, amelyre első a bérfőzetők és magánfőzők párlatait várják határon innen és túl. A minták beküldésének határideje 2021. május 22. szombat 14.00 óra! Nevezni a www.gyulaipalinkafesztival.hu honlapon, a Brillante – 2021 menüpontban történő regisztrációval lehet.

Újdonság, hogy a versenyen indulóknak bérfőzető és magánfőző kategóriában fajtáként csak 1 palack 0,35 literes versenymintát kell beküldeniük. Amennyiben aranyérmes lesz az indított tétel, és részt kíván venni az ünnepélyes eredményhirdetésen a nevező, abban az esetben a  kiírónak joga van a beküldött mintán túl még egy 0,35 l-es üveget bekérnie. Egy versenyző tetszőleges számú tétellel indulhat. A nevezési díj bruttó bruttó 4.000 Ft vagy 13 EUR mintánként, 5 minta felett bruttó 3.500 Ft vagy 11 EUR mintánként.

Szintén újdonság az idei esztendőben és könnyebbséget is jelenthet számos nevezőnek, hogy a versenytételeket már két helyszínen lehet leadni az országban: 

  1. Személyesen, futárszolgálattal vagy postai úton: Magyar Gasztrokulturális Rendezvényszervező Kft. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 79. (Kápolna utca és Szarvasi út sarkán, Bora Italkereskedés emeleten található szervezőiroda), vagy 
  1. Személyesen: Adamik Anikó, 2481 Velence, Tel.: +36 30 5221679 (telefonon előre egyeztetett időpont és helyszín)

A versenyre beérkező párlatokat 2021. június 3-4. között szakértő zsűri bírálja Lovassy György és Adamik Anikó verseny igazgatók vezetésével a békéscsabai Panoráma Étteremben. Minden mintát egyszerre 6 fő kóstol meg párhuzamosan, egymástól függetlenül. Lovassy György évek óta a gyulai verseny igazgatójaként is ismert – mellette okleveles élelmiszeripari mérnök, , a Destillata és más nemzetközi versenyek magyar zsűritagja, hivatalos pálinka tréner és bíráló, a KOTHE cég hivatalos magyarországi képviselője -, mellette az eddigi években bírálóként tevékenykedő, de tavaly már megosztott társigazgató résztvevő Adamik Anikó, aki okleveles élelmiszermérnök, nemzetközi pálinkabíráló, pálinkaszakértő, és számos nemzetközi nagydíjas pálinka készítőjeként ismert.

A zsűri számítógéppel bírál, 4×5 pontos bírálati rendszerben, ahol megvizsgálják, hogy a termék izében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák. 

Mindemellett minden mintáról szöveges értékelést is készítenek, amelyet az eredményhirdetés követően 15 napon belül megkapnak a nevezők is.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a 2021. szeptember 11-én kerül sor Gyulán, ünnepélyes díjátadó keretében, a lehető legnagyobb sajtónyilvánossággal, az érvényben lévő járványügyi jogszabályok teljes betartása mellett. A díjátadón lehetőség kívánunk biztosítani az aranyérmes termékek megismerésére, szakmai tapasztalatcserére.

 

A kiírt fődíjak:

  • Legjobb Magánfőzött Párlat
  • Legeredményesebb Magánfőző
  • Legjobb Bérfőzetett Párlat
  • Legeredményesebb Bérfőzető
  • Legeredményesebb Bérfőzde

 

A díjazásban, hogy a Legjobb Bérfőzető és a Legjobb Magánfőző címért versengők tetszőleges mintaszámmal nevezhetnek, de a nagydíjért folyó versengésben csak az alábbi kategóriákban egy-egy, a legnagyobb pontszámot kapott termékük vehet részt:

  • Kajszibarack (133-es kategória))
  • Szilva (135-ös kategória)
  • Almatermésűek termékcsoport (111,112,113,114- es kategóriák)
  • Szőlő- és törkölypálinka termékcsoport (141 és 142-es kategória)
  • Bogyós és vadon termő gyümölcsök (121,122,123,124,125,126,161-kategóriák)
  • Fenti kategórián kívüli bármely kategóriában benevezett termék

 

A pontszámítás alapja, a zsűri értékelése szerinti pontszámok. A számítás módja, a megadott hat kategóriában szereplő kategóriánként 1, a legnagyobb pontszámú termékek összege adja a végső verseny pontszámot. A legtöbb pontot szerző Bérfőzető, vagy Magánfőző nyeri el a címet. Pontegyenlőség esetén az a termelő nyeri el a címet, akinek több terméke érte el a Champion díjat. A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak a szervezők.

A versenyfelhívással kapcsolatos folyamatos információk a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon érhetők el, illetve Adamik Anikó is várja érdeklődéseiket az alábbi elérhetőségeken:

Forrás: hivatkozás

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül