Mitől lesz a pálinkából igazi élmény? A Brill Pálinkaház tudja a választ, és nem fél megosztani a pálinka barátokkal! Mi is kíváncsiak voltunk, és meg sem álltunk a tolnai dombok ölelésében működő manufaktúráig.   

 A Brill név mára egybeforrt a hazai csúcs-gasztronómiával. Idáig azonban izgalmas, fordulatos út vezetett. – Anno 1989-ben, az esküvőnk vendégei számára szörpöket készítettem ajándékba, majd megtetszett a dolog, és létesítettem egy szörpüzemet – kezdi Nagy Attila, a Brill Pálinkaház alapító-tulajdonosa. A szörpgyártás szezonalitása miatt 1994 táján áttértek a likőrökre. A berendezések már adottak voltak, és a tudás sem hiányzott. A szakember ugyanis a söriparban és a borászati technológiában dolgozott korábban, olyan nagy nevek mellett, mint Dúzsi Tamás és Vesztergombi Ferenc. E közegben szívta magába a minőség iránti elhivatottságot, s épp ez adta a ragyogó ötletet.  

A haza csúcs-gasztronómia részei a Brill zöldségpárlatok 

„Igazi pálinkát kellene főzni!”

Ekkor ugyanis a pálinka még teljesen mást jelentett, mint ma. – Mindenkinek a szomszéd Józsi bácsi ugrott be, aki vitatható minőségű/állagú gyümölcsökből főzetett valami törkölyt, amit disznóvágáskor kötelezően fel kellett hajtani. Rágondolni is rossz! Egyáltalán nem szerettem azt a féle pálinkát – mosolyodik el a közvetlen üzletember, aki büszkén vállalja, hogy autodidakta módon tanulta ki a mesterséget. – Mindent elolvastam a pálinkafőzésről, beálltam az üst mellé, de csak 1998-ra éreztem úgy, hogy van olyan italunk, amit meg lehet mutatni.  


Brill Pálinkaház – útban a pálinka reformkora felé,

a Brill-főzetek eleinte párlatként váltak ismertté. Egyértelművé kellett tenni, hogy itt már nem a régi büntetőszesz-ipar kutyulékairól van szó. Az áttörést az EU-s csatlakozás hozta. Új értelmet nyert a komoly kritériumokkal használható pálinka név. A Brill Pálinkaház  is rendre ragyogó sikereket ért el hazai és nemzetközi pálinka versenyeken. A „Magyarország Legjobb Pálinkája” címet kétszeresen is magukénak tudhatják. Gyümölcs-, szőlő- illetve törkölypálinkáik főként azok kedvencei, akik kulináris különlegességekre szomjaznak.  


Miért éppen zöldségpárlatok?

Ahogyan beszélgetünk, egyre nyilvánvalóbb, hogy Nagy Attila jó szemmel figyel fel csiszolatlan lehetőségekre. A szekszárdi Ínyenc Klub tagjaként, egy asztalhoz került Bujáki Imre spárgaültetvény tulajdonossal, aki arról mesélt, hogy nem tud mit kezdeni a felesleges spárgaszárakkal. Attila viszont meglátta a fantáziát a spárgában! Ledesztilláltak 3000 kg-nyi nyersanyagot, ami ugyan csak 30 liter kész párlatot adott, de döbbenetes íz- és illatanyaggal.   Azóta az ország legkiválóbb séfjeitől már megrendeléseket is kapnak a különböző zöldségpárlatokra: a medvehagyma, sárgarépa, cékla, paradicsom, zeller, kápia paprika és a sütőtök lelke került eddig palackba. – Elsősorban az étel mellé vagy az ételbe cseppentve ajánljuk, az íz-élmény fokozására. Cukortartalmuk minimális, de az ízük bomba! Levesekbe, húsételekhez, koktélokhoz is pompásak, és jól kiemelik a különleges íz-párosításokat, mondjuk egy csokoládés-sárgarépás desszertben – mondja büszkén Nagy Attila.  


Illatos ízeket a poharakba

A Brill Pálinkaház egyik erőssége a málnapálinka, ami most nagyon keresett. Beelőzi a korábbi favorit birsalmát és a vilmoskörtét. Mivel a piac az illatos ízek felé mozdul, további újdonságokra számíthatunk a harci manufaktúrától is. – Még különlegesebb ízekkel szeretnénk kirukkolni, de ez legyen a jövő titka – mondta búcsúzóul Nagy Attila ügyvezető- tulajdonos. Kíváncsian várjuk, a prémium pálinkákat kedvelő pálinka barátok nevében is!

A Pálinkák és Párlatok online pálinkázó főtámogatója a
 Partyőrség | Pálinkakommandó
Ha ízletes pálinkát szeretne venni, 
kóstolni, főzni vagy főzetni.

Kortyoljon bele az új lehetőségekbe! 
Ha már az élete része a pálinka, mert issza, főzi, főzetni, eladja vagy venni szeretne, akkor ezeket a linkeket érdemes lehet önnek is böngésznie.
A házi pálinka főzés és az otthoni pálinkakészítés érdekli?
  • Ha a jó pálinka titkát szeretne megtudni, díjmentes elérhető infórmációkat ezen az oldalon érhet el.
  • Ha házi pálinkafőzéshez keresel eszközket és pálinkás palackokat, ezt az oldalt keress fel!
Ízletes pálinkát kóstolna vagy vásárolna?
  • Ha ízletes pálinkákat szeretne vásárolni, ezen az oldalon böngészeheti pálinkashopunk pálinkáit és párlatait.
  • Pálinklázó napokról, kóstolókról, helyszínekről és időpontokról itt és itt talál bővebb információt 🙂
Még több pálinkás hírbe kóstolna bele? 
  • Ha további pálinkás cikkeket keres, linkgyűjteményünkben új posztokat fedezhet fel.
  • Ha szívesen olvas párlatokról, pálinkákról, főzdékről, pálinkakultúráról, itt megteheti.
Eladó a pálinka? Eladó a pálinka!  
  • Új marketing- vagy értékesítési csatornát keres pálinkák és párlatok értékesítéséhez, főzdéje népszerűsítéséhez?  Ezen a lapon talál díjmentes segítséget hozzá.