Gyerekkorom óta imádom a birsalma sajtot, a birslevest, egyáltalán a birs illatát. Miért változott volna ez meg „felnőttkoromra”? Ezért örültem annak a hírnek, hogy az idei év pálinkája a birs lesz. Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az Év pálinkáját, igazodva a Budapesti Pálinkafesztivál gyümölcs tematikájához.


Az Év Pálinkája pályázatra januárig jelentkezhettek és küldhettek mintákat a kereskedelmi főzdék. A kiváló hangulatban zajló zsűrizésre, illetve egyes tételek kiválasztása a nemzetközi szabványoknak megfelelő húsz pontos rendszerben került sor a napokban. A szakértők vakkóstolás során választották ki a pálinkaházasítás gerincét adó párlatot, hogy azt a  többi tétel hozzáadásával díszíthessék.


10 különleges párlat a mesterblendben – a kereskedelmi pálinkafőzdék összefogását jelképező egyedi párlatban, az Év Pálinkájában idén a Márton és Lányai, a Zimek, a Nobilis, a Cruxx, a Békési, a Gyulai, a Csalló, a Schiszler, a Tokaj Spirit és a Spiritus Primus pálinkafőzdék főzetei csiszolódnak, érelődnek össze. 
A kész termék több hónapos pihenés után sorszámozott díszüvegben kerül  kereskedelmi forgalomba.

Igen kíváncsian várom magam is, hogy a cél – az adott év gyümölcsének és a belőle készülő pálinkák sokszínűségének bemutatása – milyen sikert ér el az idei budapesti Pálinkafesztiválon.