Lezárult a Magyar Pálinka Hete rendezvénysorozat Kecelen, melyet évek óta a helyi T.G.-Virágdekor középiskola rendez. A programok között szerepel a Kárpát-­medencei Bor-, Pálinka-, Párlat- és Palackszépségverseny is.

A megméretésre 177 mintát fogadott el a zsűri. Ezek mind származási bizonyítvánnyal rendelkeztek. Ez azért is fontos, mert a vámhatóságnál nem regisztrált minták nem versenyezhetnek. A közelmúltban egy verseny mintáinak egy részét azért foglalta le a hatóság, mert a főzésüket nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. Kecelen ilyen probléma az előrelátó szervezésnek köszönhetően nem volt.

A versenyt lezáró szombati ünnepi szentmisét ezúttal is Burányi Roland plébános celebrálta. A rendezvényen, amelyen a meghívott szakmai személyiségeken kívül nagyon sok borlovagrend képviselője is részt vett, a katolikus pap megáldotta a nemes nedűket. Beszédében az ital mértékletes fogyasztására hívta fel a figyelmet, majd hangsúlyozta, hogy kötelességünk a pálinka népszerűsítése a világban. Ő a nyáron olasz hittestvéreit látogatta meg, akiknek bemutatott több pálinkát, így bővítette a hungarikum­kedvelők táborát.

A versenyen 34 arany, 57 ezüst, 53 bronz és 33 oklevél minősítés született.

A meghívott borlovagrendek szentmisén vettek részt szombaton
Fotó: Petőfi Népe

A Pálinka Nemzeti Tanács különdíját a Zimek Pálinka Kft. Irsai Olivér törkölypálinka kapta. A társadalmi zsűri különdíját Lőrinc János érlelt borpárlata érdemelte ki. A Kisüsti Pálinkafőzők Országos Egyesületének különdíját a Madarasi Pálinkaház birspálinkájának ítélte oda a zsűri. A Magánfőzők Országos Pálinka Egyesületének különdíjára dr. Gyenesei István málnapárlatát tartották a legérdemesebbnek. A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének különdíját a Bajai Pálinka Kft. Cserszegi fűszeres törkölypálinkája kapta meg. A Pálinka Kollégium szakmai műhely a szlovákiai Varga Imre által bemutatott vadcseresznyepárlatot Fortissimus Spiritus minőségűnek ismerte el.

Forrás: baon.hu