Beszélgetés Pach Gáborral

Nagymamámnál a tisztaszobában mindig hűvös volt és birsillat. A szekrény tetején sárgán világítottak a birsalmák, mint a villanykörték. A belőlük készült kompótot nem szerettem, de egy szelet birsalmasajtért a lelkemet is eladtam.   

Birspálinkát vajon mióta készítenek,

erre a gyümölcs gazdag szakirodalmát böngészve sehol nem akadtam nyomára. A nagyszüleim minden gyümölcsöt cseppfolyósítottak, de birspálinkát sose főztek. Bő 10 évvel ezelőtt már aligha akadt olyan főzde, amelynek szortimentjéből hiányzott volna a birspálinka. 

Mindenféle divatok jönnek-mennek, az illatos piros gyümölcsök, élükön a málnával, pár évvel ezelőtt lecsengtek. Aztán jöttek a vadon termett fruttik párlatai: kökény, vackor, csipkebogyó, majd vadszilva, vadkörte és társaik.

A birs a domesztikált gyümölcsökhöz hasonlóan valójában klasszikus íznek számít, mégis inkább egyfajta kapocs szerepét tölti be hagyomány és egzotikum között. 

A Birsre jellemző légies, tiszta

könnyed illat, íz és struktúra. Olvad a szájban. Illatban legerőteljesebb a citrusfélék jelenléte, mellette mintha a rózsaszín húsú grapefruit, sőt mandarin is megjelenne. De ott figyel a mentalevél és a fehér ibolya is. 

A gyümölcs kövecses húsának textúrája és a citrusos fanyarság kéz a kézben jár. Íze fűszeres, virágos, citrusos, szegfűszeges, lecsengésében is a citrusoké a főszerep. Szerkezete kellemesen olajos, lágy, gömbölyű. 

Az alkohol édessége diszkréten háttérben marad, ez egy birspálinka esetében alapszabály.

A Brillante 2020 párlatverseny pontszámításának alapja

a zsűri értékelése szerinti pontszámok. A számítás módja, a megadott hat kategóriában szereplő kategóriánként 1, a legnagyobb pontszámú termékek összege adja a végső verseny pontszámot. A legtöbb pontot szerző Bérfőzető, vagy Magánfőző nyeri el a címet. Pontegyenlőség esetén az a termelő nyeri el a címet, akinek több terméke érte el a Champion díjat.

Az elismeréseken túl azért is érdemes lesz nevezni, mert a Legjobb Bérfőzetett Párlat, a Legjobb Magánfőzött Párlat, a Legeredményesebb Bérfőzető, valamint a Legeredményesebb Magánfőző 50-50.000 Ft értékű vásárlási utalványt is elnyernek, amelyet a Lovassy P.A.C Kft.-nél tudnak beváltani a díjazottak – természetesen a párlatfőzéshez elengedhetetlen termékekre!

A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak a szervezők.

A versenyfelhívással kapcsolatos folyamatos információk a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon érhetők el.

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül