Huszonhat csapat nevezett szombaton az első ásotthalmi kolbásztöltő és sütő versenyre, amely domaszéki győzelemmel ért véget: a Sziráki Krisztián polgármester irányította csapat főztjét értékelte legjobbnak a zsűri.

A hőmérséklettel arányosan emelkedett a hangulat és azzal fordítottan arányosan fogyott a pálinka szombaton az első ásotthalmi Böllér Show-n. Itt a hagyományok őrzése, bemutatása mellett kolbásztöltő és sütő versenyt és pálinkamustrát is rendeztek.

Vicces csapatok

Míg a rendezvénytér közepén látványfeldolgozás zajlott, azaz egy szakértő feldolgozott egy disznót. Míg a többi szakértő ezt látva folyamatosan okoskodott és viccelődött, addig a csapatok teljes erőbedobással veselkedtek a kolbásztöltésnek. Jó hangulatból, lendületből, pálinkából és humorból sehol nem volt hiány. Az orosházi A nagy BAJ csapat (tagjai Balázs, Attila és József) elárulták, hogy ők csak részegen normálisak. Mellettük a dóciak szorgoskodtak, Turda Gábor polgármester pálinkával és az ízléses hidegtálról kínált és elmondta, ők a kolbász mellett húsos káposztát is készítenek.

Első alkalommal rendeztek kolbászsütő versenyt és Böllér Show-t Ásotthalmon. 26 csapat több mint 250 fővel vett részt, sütött-főzött, evett-ivott és szórakozott.
Fotó: Török János

Osztották az észt

Szomszédjuk a domaszéki önkormányzat csapata szív alakba rendezte a már betöltött kolbászt megkésett Valentin-napi díszítésként. A töltésből kimaradt kolbászhúsból pedig hamburgerbe való húspogácsákat készítettek. A csapatok nem kímélték a szervezőket, osztották a pálinka mellett az észt is. A domaszékiek például azt mondták, hogy ők a 21. böllérnapjuk tapasztalataira támaszkodva, mire az ásotthalmiak berendezik a helyszínt és felállítják a sátrakat, addigra ők már két böllérnapot is megrendeznek és el is mosogatnak.

Profi szervezés, finom reggeli

A nézelődők közt feltűnt Matuszka Antal, Zákányszék polgármestere. – A jó pap is holtig tanul, átjöttem megnézni. Ez inkább show jellegű, a miénk hagyományosabb. Majd viccelődve gyönge hóesést és erős szelet kívánt az ásotthalmiaknak. Száraz Ferdinánd, okleveles hentesmester, domaszéki főböllér a profi szervezést és a finom reggelit dicsérte, így a hagymás vért mi sem hagyhattuk ki.

A legjobbak

A szakmai zsűri elnöke Elekes Zoltán, a szegedi Hungarikum Fesztivál fesztiváligazgatója elmondta, bár első alkalommal rendezték meg a show-t, szép számban érkeztek versenyzők, akik ízesítésben és elkészítésben a klasszikus iskolát követték. Gilice Dániel szervező elmondta, a harmadik helyen a vajdasági Tornyosról érkezett Mucsi Tibor végzett, második az ásotthalmi Mucsi László Sógorok nevű csapatának kolbásza lett, a dobogó legfelső fokára pedig Száraz Ferdinánd segédletével a Sziráki Krisztián vezette domaszéki önkormányzat kolbásza került. A 27 főzet közül a pedig Árok József birsalmája lett a Böllér Show pálinkája.

Forrás: delmagyar.hu