35 fok árnyékban. A talpamat kegyetlenül égeti a Korzó forró homokja. Bármerre fordulok, mindenütt tömeg. A sétányon, a parton, a vízben.  A levegő nem mozdul sem odakint, sem a szállodai szobában. Tagadhatatlanul nyár van. Én azonban nem strandolni érkeztem a Velencei-tóhoz, az agárdi manufaktúra pálinkafőzdéjébe.
Agárdi Pálinka

Temetni jöttem a pálinkát, nem dicsérni…

No nem, nem az agárdi manufaktúra párlatait! Hanem a pálinkás társadalmat am block. Bár lehet, hogy még nem halott, csak éppen nem mozdul. Elfáradt. Nem csoda. Évekig rótta ugyanazon köröket – csodára, a nagy áttörésre várva. Hiába. Nem jött érdemi változás. A lelkesedés alábbhagyott, leginkább munkás hétköznapokká lett. A közösségi pálinkamarketing pedig meg sem születethetett. Igaz, ami a párlatok kultúráját illeti, akadnak helyi sikerek. Így az optimisták szerint csupán 7-8 év, a szakma többsége szerint inkább 10-30 év lemaradásban vagyunk akár csak a sógorokhoz képest is.  Kívülállóként hogyan érezheti valaki hivatottnak magát a búcsúztatói szerep betöltésére, ha nem tudja, mit is búcsúztat? Mit mondhatnék erre?


Pálinka? Élt cirka 15 évet.

Pedig kevés olyan mozzanat akad, mint a kétezres évek elején megújult pálinkafőzés, ami ennyiféle ennyire különböző embert kovácsolt össze sikeresen. Ebben a reményteli kezdetben az Agárdi pálinkafőzdének és személyesen Vértes Tibornak, a főzde tulajdonosának is komoly szerepe – küldetése –  volt. A pálinkatörvény megjelenését követően a régi beidegződések még nehezebben fértek meg az új céllal, a minőségi pálinkafőzéssel. A látvány, az íz és az illat került immár előtérbe a kármentéssel, vagy a „mindegy mi, csak üssön” kategóriákkal szemben. A változások  fontos része volt, hogy az átalakulás közben leválasszák a pálinkáról ezt a fajta rossz örökséget. Mégis, hogyan lehetett egyszerre megtartani és szakítani a hagyományokkal?
 

– Nem volt egyszerű. A társammal is sokat vitatkoztunk. Én szerettem volna például fekete palackokat használni. Ez akkoriban egyáltalán nem volt szokás. Minden „tömény” átlátszó, „fehér” üvegbe került. Újdonság volt a kiöntő is. Nem csak látványosabbá, hanem szertartásossá is tette a pálinkakóstolást.

 

Sokat dolgoztunk a tulipán formájú pálinkás pohár kialakításán is, mely segíti koncentrálni az illatokat. Mindezek mára bevett praktikák. De akkoriban úgy kellett összegyűjteni a tudást. Külföldi utakat szerveztünk, hogy lássuk, milyen technológiát alkalmaznak mások, vagy éppen merre tart a párlatkészítés.

 

Ezek mellett céhes napokat tartottunk, ahová meghívtuk a szakmát. Közösen kóstoltuk és elemeztük ki egymás párlatait. Beszélgettünk. 

 


Pálinka lejtmenetben

A kezdeti lelkesedés az évtized végére fogyni kezdett  és lassan megindult a lejtmenet. Egyre többen léptek az akkor még igencsak formálódó piacra. Megindult az árverseny és ennek számos esetben a minőség látta kárát. Egy-egy 350-500 ml-es palack pálinka 5-6.000 Ft-tól indul. Az áruházláncok a minimális alkoholfokkal igyekeznek ennél alacsonyabban tartani saját áraikat. Miközben ezért az összegért 700 ml-es vagy literes  vodkát, viszkit, likőrt vehetünk. Az agárdi manufaktúra pálinkái többségében 40 fokosak. Bár alacsonyabb alkoholtartalommal adóforintokat nyerhetne, Tibor szavaiból kicseng, ennél kevesebb alkohol már az általa elvárt minőség romlását hozná. Annak pedig  nem látja értelmét.


Hogyan versenyezhet egy pálinkamanufaktúra ez a piacon?

 

–  Kísérletezünk. Próbáltunk például egy másik termékvonalat felhúzni. Mivel a párlat adóvonzata és a  technológia is adott, egyedül a gyümölcsön, a gyümölcsfajták kiválasztásánál lehetne „spórolni”.  

 

Bár ugyanúgy figyeltünk az érettségre, a minőségre, mégis érezhető volt, hogy nem lepotica, cigánymeggy vagy vilmoskörte került az üstbe. A megtakarítás pedig olyan kismértékű volt, hogy nem érte meg bajlódni vele.  

 
Pedig az ár még így sem közelítette meg a tömegkonkurencia, a házi pálinkafőzés palackonkénti 2-3000 forintos kínálatát. Az otthoni pálinkafőzés szabályozása – még inkább szabályozatlansága –  az agárdi manufaktúra és a hozzá  hasonló törvényesen működő cégek életét is csak továbbnehezítette. A főzdékkel szemben ugyanis a legtöbb magánfőző nem fizet adót, az alapanyagok minősége, illetve az alkalmazott technológiák pedig ellenőrizhetetlenek.


Az Agárdi Manufaktúra a minőségre épít

– Nekünk nem a bögrecsárdák a versenytársaink.  Akik az Agárdi Manufaktúra pálinkáit választják, azoknak rendszerint ügyelnek arra, hogy egészségesen étkezzenek. Tudatosan esznek, isznak. Fontos számukra az íz, az illat, amihez visszatérhetnek. Mi kizárólag minőségi pálinkát főzünk.

 

A jó kajszibarack pálinka készítése ezek közül is az egyik legnehezebb. Országos szinten a legkiválóbb 3-4 párlatban csupán nüansznyi különbségek fedezhetőek fel. A gyümölcs származása és érettsége, felhasznált élesztő minősége, az erjesztés hibátlansága, vagy hogy hogyan választjuk le a párlatot. 

 

Ezért is ilyen megbecsült az a főzőmester, aki a párlat, az üst mögött áll. Aki pedig az agárdi párlatok mellett tette le a voksát, az azért teszi, mert megszokta és igényli a minőséget. És ezt hajlandó megfizetni is. Így értelmetlen árversenyekbe sem kell beszállnunk. 

 

A pálinkafőzés és -fogyasztás kultúrája az eltelt évtizedben szerencsére folyamatosan változott. Ez leginkább azoknak tűnhet fel, akik látták, anno milyen mélyről indult a pálinka története. Még sokat kell tanulnunk, ám erre akad lehetőség. Leginkább ott, ahol a főzőmesterek átadhatnak a tudásukból és tapasztalataikból az embereknek. A velencei-tavi túrizmus mindennek akár jó táptalaja is lehet…-ne.


A főzdét ugyanis nem a partról betérő nyaralók látogatják.

– Hozzánk céltudatosan jönnek. Kóstolóra vagy mert kíváncsiak a manufaktúrára. Ám ez rövid idő ahhoz, hogy valóban elsajátítsák a pálinkakóstolás mikéntjét. Az viszont fontos, hogy a kóstolás során olyan pozitív pálinkaélmény érje őket, mely megváltoztatja illetve hosszútávon meghatározza a pálinkához való viszonyukat.

 

Ehhez alkalmazkodunk, amikor megváltoztattuk például a klasszikus kóstolási sort is. Első sorban élményt szeretnénk adni. Olyan párlattal kezdünk, ami elég karakteres. A kajszi, vagy Irsai Olivér könnyen felismerhető az íze, az illata alapján. Megfogja őket. A kóstolás során megismerhetik, megtanulhatják a fajtajelleget. Ezáltal kialakul bennük egy harmonikus érzés. Sikerrel és élménnyel távoznak. Így legközelebb már tudatosan keresni fogják ezeket a jeleket és talán fel is fogják ismerni a párlatot.

 

Az első korty után természetesen jöhet a felépített  sor.


Tanulni, kóstolni, kóstolni, tanulni

Ám, úgy tűnik, hiába tanulnánk szorgosan, hogyan kell pálinkát kóstolni, fogyasztani, értékelni, a néhányezer lelkes pálinkázó önmagában még mindig kevés ahhoz, hogy valódi áttörést hozzon a pálinkakultúrában. Hiszen pálinkát kóstolni és a kóstolást tanulni is csak meghatározott környezetben lehet. Erre azonban a gasztronómiai fesztiválok sem nyújtanak jó megoldást. A tömegben elvesznek a személyes kapcsolatok. Rendszerint nincsenek kint a főzőmesterek, a hoszteszektől pedig nem nagyon lehet kérdezni. Hogy elsajátíthassuk az alapokat, látogathatunk akár borvacsorákat, vagy zokszó nélkül visszaülhetünk akár az agárdi „iskolapadba” is.

 

 

A menthetetlen pálinkamanufaktúrák országa vagyunk?

–  Én nem hiszem. Ehhez azonban egyik legfontosabb lépésként rendbe kellene tenni a magánfőzést. A  2010-14 között állapotok még ma is érezhető mély nyomokat hagytak bennünk, szakmabelieken.  De legalább ilyen fontos lenne az összefogás. Bár most is van több érdekképviselet – ennek ellenére vagy éppen ezért – mégsem egy irányba húz a szakma.

 


Pedig komoly, mindenki számára hasznot hozó összefogásra idehaza is van példa. Igaz, nem a pálinka világában. A kézműves sörök népszerűsége itthon is töretlen. A fogyasztók elfogadták a magasabb árakat, amiért a manufaktúrák kínálták a folyékony kenyeret. Ebből a nagyvállalatok is hasznot húztak, hiszen ők is emelhettek kisebb mértékben az áraikon.  Szépen lassan húzzák egymást felfelé és a folyamattal mindenki nyert. A sörimádok különleges, minőségi söröket kóstolhattak, a manufaktúrák és a vállaltok profitot termeltek. A pálinka világában ma ez valamiért fordítva működik. A kérdés, hogy hol állhat meg ez a spirál.


A pálinka vajon mi?

– Az előrelépéshez szükséges lenne arra is, hogy egy kicsit félre tegyük az önös érdekeket. Közösen kellene kitalálnunk azt, mi a Pálinka. Persze helyette vitatkozhatunk a pálinkatörvény lazításról is. Arról, hogy mi legyen a mézes, a fűszeres, az ágyas, a határon túli vagy a zöldségpárlatok sorsa.

Bár véleményem szerint inkább olyan termékeket kellene összeraknunk, ami itthon és külföldön egyaránt eladható. Ami még nincs. A mediterrán országoknak ott a szőlőpárlat, a grappa, szlávoknak a szilvapárlat, a  sligovica, vagy a franciák almapárlata, a calvados. Nekünk is olyat kell keresnünk, amihez van alapanyag, biztosan terem és jó a kihozatala. Erre építhetünk brand-et, közös marketingtevékenységet, hazai és külföldi értékesítési láncot. 


A közös munkára nagyon is szükség lenne pálinkás körökben, az ilyesfajta összetartásra még nagyon gyerekcipőben jár nálunk. Ám amíg ez nem valósul meg, addig úgy tűnik, Vértes Tibor vezetésével az agárdi manufaktúra saját útját járja. A Destillátan és a hasonló nemzetközi versenyeken szerzett eredmények alapján elképzeléseikkel jó irányban haladnak.
Az Agárdi Pálinkafőzde faláz díjak és elismerések sora díszíti

A Pálinkák és Párlatok online pálinkázó főtámogatója a
 Partyőrség | Pálinkakommandó
Ha ízletes pálinkát szeretne venni, 
kóstolni, főzni vagy főzetni.

Kortyoljon bele az új lehetőségekbe! 
Ha már az élete része a pálinka, mert issza, főzi, főzetni, eladja vagy venni szeretne, akkor ezeket a linkeket érdemes lehet önnek is böngésznie.
A házi pálinka főzés és az otthoni pálinkakészítés érdekli?
  • Ha a jó pálinka titkát szeretne megtudni, díjmentes elérhető infórmációkat ezen az oldalon érhet el.
  • Ha házi pálinkafőzéshez keresel eszközket és pálinkás palackokat, ezt az oldalt keress fel!
Ízletes pálinkát kóstolna vagy vásárolna?
  • Ha ízletes pálinkákat szeretne vásárolni, ezen az oldalon böngészeheti pálinkashopunk pálinkáit és párlatait.
  • Pálinklázó napokról, kóstolókról, helyszínekről és időpontokról itt és itt talál bővebb információt 🙂
Még több pálinkás hírbe kóstolna bele? 
  • Ha további pálinkás cikkeket keres, linkgyűjteményünkben új posztokat fedezhet fel.
  • Ha szívesen olvas párlatokról, pálinkákról, főzdékről, pálinkakultúráról, itt megteheti.
Eladó a pálinka? Eladó a pálinka!  
  • Új marketing- vagy értékesítési csatornát keres pálinkák és párlatok értékesítéséhez, főzdéje népszerűsítéséhez?  Ezen a lapon talál díjmentes segítséget hozzá.