Csongrád Megye Közgyűlése idei első ülésén többek között döntött a Év vállalkozója díjról is Csongrád megyében, amelyet Kerekes Pál zákányszéki vállalkozó vehetett át.

– Nagyon meglepődtem, nem számítottam rá – mondta Kerekes Pál, aki a közelmúltban la­­punkból tudta meg, hogy Csongrád Megye Közgyűlése őt választotta az Év vállalkozójává.

Hosszú volt az út

A Kerekes Pálinka része a Csongrád Megyei és a Zákányszé­­ki Értéktárnak is. Évtizedek óta elkötelezett hívei a helyi értékek ápolásának, megőrzésének. Újraélesztették a Homokhátság egyik büszkeségét, a homokháti őszibarack-pálinkát. Megyénkben a homokháti őszibarack-pálinka, a szegedi paprika és a szegedi szalámi után ez a har­­madik olyan termék, ami ki­­érdemelte az eredetvédelmi megjelölést 2018-ban. Pedig, mint Kerekes Pál fogalmazott, hosszú út vezetett idáig.

A zákányszéki Kerekes Pál büszke a pálinkájára és annak esszenciájára.
Fotó: TÖRÖK JÁNOS

Változtatni akart

– Nem volt egyszerű döntés. Mindig alkalmazottként dolgoztam, később üzlettársként, de önállóan nem. 1992-ben érett meg bennem a gondolat, hogy az lenne az igazi, ha önállóan, egyedül tudnék megélni a családommal, úgy, hogy nem függök mástól. Abban az évben nyílt lehetőségünk arra, hogy változtassunk az életünkön, és úgy éreztem, addigra összegyűlt annyi vállalkozói tapasztalatom, hogy bele merjek vágni – magyarázta.

​Helyi gyümölcsöket dolgoznak fel

A Dél-alföldi Pincegazdaság 1992-ben hirdette meg az eszközeit értékesítésre pályázaton. – Addig életemben soha nem jártam még pálinkafőzdében, az volt az első, a zákányszéki, amit láttam. Sokat vitatkoztunk a feleségemmel, de meg­­hoztuk a döntést. Tizenhárman pályáztunk a zákányszé­­ki szesz­­főzdére és minket választottak. 1992. december 17-én került birtokunkba, 1993 januárjától bérfőzdeként üzemeltünk, majd úgy döntöttünk, hogy saját termékkel is kiléphetünk a piacra. A környékben termő hagyományos gyümölcsöket dolgozzuk fel – tette hozzá Kerekes Pál.

Forrás: delmagyar.hu