Az Egyesült-Államok és Európa vámháborújának az amerikai whisky fogyasztók és a skót gyártók is megisszák a levét.

Donald Trump ötletére, tavaly tavasszal, a Washington által kivetett, elsősorban acél- és alumíniumárukra vonatkozó védővámokra válaszul Brüsszel. Emiatt hasonló mértékű terhek bevezetéséről döntött ősszel.

Ez érintette a tengerentúli, megdrágult bourbon whiskey behozatalát is; 20 százalékkal csökkent annak európai értékesítése.

Az Airbus európai repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott uniós támogatások miatt Trump októberben újabb, 7,5 milliárd euró értékű európai terméket sújtó büntetővámokról döntött. A maláta típusú skót whisky esetében ez 25 százalékos vámterhet jelent.

A Skót Whisky Szövetség vezérigazgatója elmondta, arra számítanak, a magasabb ár miatt sok tengerentúli fogyasztót veszíthetnek. Ötödével csökkenhetnek tengerentúli eladásaik. A tavalyi Egyesült Államokba irányuló kivitel elérte az 1,3 milliárd dollárt.

Skóciában az iparág 11 ezer embert foglalkoztat, a vámháború főleg a kisebb lepárlókat hozza nehéz helyzetbe. De a nagyoknál is munkahelyeket veszélyeztet.

Forrás: euronews.com