Idén is a „ Brillante – 2018 Pálinka és Párlat Verseny” az országosan is jól ismert Gyulai Pálinkafesztivál kísérő rendezvénye. A tavalyi évben az ország második legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát a több, mint 700 minta beküldésével. A zsűritagok, a bírák szerint a pálinkafőzés nemcsak reneszánszát éli, hanem komoly minőségbeli javuláson is végbement néhány év alatt. Pénteken a zsűritagok kiválasztása zajlott Békéscsabán, ahol pálinkabírálati tréninget is rendeztek a résztvevőknek.

Brillante pálinkabíráló tréning 

Néma csöndben dolgoztatták az érzékszerveiket a leendő zsűri tagjai. Nem csoda a komoly koncentráció, hiszen rengeteg illatot, zamatot kell kiérezni a töménytelen mennyiségű párlatból, illetve pálinkából.

A zsűri tagok pénteken egy pálinka bírálati tréningen vettek részt, -aminek a versenyigazgató szerint az a célja, hogy a szakavatott pálinka kóstolók gyakoroljanak egy kicsit és frissüljön a tudásuk.

-Ha van egy minta akkor megbeszéljük, hogy milyen az értékelése és próbáljuk az értékítéleteket egalizálni nagyjából. Hiszen egy versenyen van sok pálinka, van sok zsűri, mindenki nem kóstolt minden pálinkát, de, hogy nagyjából egyenletesek legyenek a bírálatok, egy ilyen tréningnek ez a legfőbb feladata- nyilatkozta Lovassy György a „Brillante- 2018 Pálinka és Párlat Verseny” versenyigazgatója.

Hosszú út Báró Harruckerntől a Brillante -ig

Báró Harruckern György a régió első pálinka főzdéjét Gyula városában alapította, így maga a fesztivál, a verseny helyszín nemcsak illusztris, hanem komoly hagyományokkal is bír – mondta Fabulya Attila. Hozzátette, a Brillante pedig az a megmérettetés, ami igazi nemzetközi rangot, elismerést adhat a beküldött pálinkáknak.

-Az elmúlt években megtanultak otthon is pálinkát főzni az emberek. Persze a cégek az üzemek nagyon komoly technológiával rendelkeznek, és azt gondolom az elmúlt 5-8 évben óriási fejlődés volt, hiszen a magyar pálinka főző kultúra, immár 700 éves kultúra- Fabulya Attila a „Brillante- 2018 Pálinka és Párlat Verseny” bírája, a Gyulai Pálinka Manufaktúra vezetője.

Tavaly több mint 715 minta érkezett a versenyre, ami az ország második legrangosabb és legnagyobb megmérettetésévé tette a Brillantét – emelte ki a fesztiváligazgató. Bora Imre hozzátette, a fesztivál egyik nagyon fontos küldetése a minőségi hungarikumok bemutatása.

A tavalyinál több mintát várnak a Brillante pálinkaversenyre

-Gyula meg fog telni vendégekkel és a környékbeli szállások is. Nagyon jó programjaink lesznek, minden délután, este érdemes lesz kilátogatni hozzánk. Minden korosztály, minden zenei műfaj kedvelője talál majd olyan programot, ami neki tetszeni fog. Az is nagyon fontos, hogy rengetegféle kitűnő minőségű hungarikum pálinka fog megjelenni- mondta Bora Imre a Gyulai Pálinkafesztivál fesztiváligazgatója.

Idén is történelmi helyszínen, a gyulai vár tövében rendezik meg a fesztivált kísérő pálinka verseny eredményhirdetését, ahová március végéig várják még a nevezéseket. A Gyulai Pálinkafesztivál április 27-én kezdődik és négy napon keresztül szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

 

Forrás: Behir.hu

Szerző: Horváth Szabolcs