A sarkkörön túl is van élet, csak meg kell szokni.

Didergő ujjakkal is lehet fagyos halat fogni. Ha más nem, ez a tanulsága annak az útnak, amit Lars hajóján tettünk meg a Troll-fjord mélyébe. Reggel fél tízkor a nap korongja épphogy a horizont fölé emelkedett, és úgy tűnt, nem is nagyon akar tovább kapaszkodni.

Novemberben a Lofoten-szigeteken ez csak annak szokatlan, aki még sosem járt itt. A világ olyan errefelé, mintha valaki lecsavarta volna a fényt az égbolton.

A REGGEL ITT MÉG ÉJSZAKA, A DÉLELŐTT A HAJNALÉ, ÉS HA VALAKI FÉL KETTŐKOR RENDESEN MEGEBÉDELT, AZ MÁR SZÜRKÜLETBEN BOTORKÁLNA HAZAFELÉ, HA A KÖZTÉRI LÁMPÁK NEM VILÁGÍTANÁNAK.

Lars, a szikár arcú norvég fél tízkor az eget kémlelte. Azt mondta, most van még két jó óránk arra, hogy kihajózzunk, de csak azért, hogy elvigyen a Troll-fjordba, a szigetek egyik legmisztikusabb jégvájta öblébe, nem röffenti be a motorokat. Halat is hoz, mert arrafelé magányosak a halászsasok. Ám ha meghallják a dízelek duruzsolását, körözni kezdenek a magasban.

március 25-27. között  Lovassy György és Adamik Anikó verseny igazgatók vezetésével a békéscsabai Panoráma Étteremben. Minden mintát egyszerre 6 fő kóstol meg párhuzamosan, egymástól függetlenül. Lovassy György évek óta a gyulai verseny igazgatójaként is ismert – mellette okleveles élelmiszeripari mérnök, a Destillata és más nemzetközi versenyek magyar zsűritagja, hivatalos pálinka tréner és bíráló, a KOTHE cég hivatalos magyarországi képviselője -, mellette új szereplő az eddigi években bírálóként tevkénykedő Adamik Anikó, aki a Gyulai Pálinka Manufaktúrától „igazolt” át a fesztivál és verseny csapatához!

A zsűri számítógéppel bírál, 4×5 pontos bírálati rendszerben, ahol megvizsgálják, hogy a termék izében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák.

Mindemellett minden mintáról szöveges értékelést is készítenek, amelyet az eredményhirdetés követően 15 napon belül megkapnak a nevezők is.

A Brillante 2020 párlatverseny pontszámításának alapja

a zsűri értékelése szerinti pontszámok. A számítás módja, a megadott hat kategóriában szereplő kategóriánként 1, a legnagyobb pontszámú termékek összege adja a végső verseny pontszámot. A legtöbb pontot szerző Bérfőzető, vagy Magánfőző nyeri el a címet. Pontegyenlőség esetén az a termelő nyeri el a címet, akinek több terméke érte el a Champion díjat.

ILYENKOR MEGETETI MINDEGYIKET, AMI JÓ A SASOKNAK, ÉS JÓ A TURISTÁKNAK IS, ETTŐL MINDENKI BOLDOG.

Halászsast etetni valóban látványosság. Az ember áll a fedélzeten, és úgy dobálja a magasba a halakat, ahogyan a tenger hullámai a hajót. A különbség csak annyi, hogy a sasok elkapják a halakat, a hajótest meg visszahull a mélybe. Van ebben az etetésben egy kis élet-halál érzés, de az ember legalább ráébred arra, hogy mindannak, amit eddig megélt, éppannyira nincsen súlya, sem fontossága, mint amennyire értelme a félelemnek, hogy az élet bármelyik pillanatban véget ér.

CSAK AZ A PILLANAT SZÁMÍT, AMI KÖRÜLVESZ, AMIBEN LÉTEZEL, ÉS AMIBEN CSELEKEDSZ.

A pillanatok sora dönti el, milyen irányt vesz az életed, és ahogyan Lars is mondta, miközben kurjongatva dobálta a halakat a magasba, ennél többet úgyse tehetsz.

Miután a sasokat megetettük, és behajóztunk a Troll-fjord gyomrába, átfagyott ujjakkal, elgémberedett végtaggal tértünk vissza a kikötőbe. Rendes alföldi ember ilyenkor magához vesz kétegységnyi pálinkát, mindegy, milyet, csak erő legyen benne, no meg húzás. De Norvégiában nem sok törkölyt főznek pálinkának, és barackot sem vegyítenek szilvával.

ARRAFELÉ AKVAVITNEK (AQUAVIT) HÍVJÁK A FOLYÉKONY BOLDOGSÁGOT, ÉS HA VALAMIÉRT, HÁT A JÓKEDV MIATT BIZTOSAN. HALÁSZSASETETÉS UTÁN KIVÁLTKÉPP ÁTMELEGÍTI AZ EMBER SZÍVÉT, NO MEG A VÉGTAGJAIT.

A kandallónál ülve sok bölcsességet összeszedhetünk, miközben akvavitet szürcsölünk. Errefelé, ahol az élet minden percéért meg kell dolgozni, és a lustákat elemészti a szürkeség, hamar megtanulható az élet egyik legfontosabb igazsága: mindent, de mindent etetni kell. Ettől fordulnak egymásba a napok. Etetni kell üzemanyaggal Lars motorjait. Halakkal a halászsasokat. A fjordot turistákkal. A kandallót fával. A földet magokkal. A testet étellel. Az átfagyott testet az élet vizével. A lelket pedig történetekkel.

CSAK EGYETLEN DOLOGRA KELL VIGYÁZNI: NE SZAKADJON MEG A LÁNCOLAT.

Mert akkor mindennek vége. Akkor a nap korongja hiába kapaszkodik a horizont fölé, sugarait a semmibe szórja. Mert nem lesz senki, aki megállna, csak egyetlen pillanatra is, hogy szembenézzen az elmúlással.

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül