Három somogyi kereskedelmi főzde arany-, ezüst- és bronzéremmel tért haza az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyről.

A Pálinka Nemzeti Tanács 2020-ban már a hetedik alkalommal bonyolította le a rangos versenyt a kereskedelmi főzdék termékei részére. A minősítés helyszíne a Miskolci Városháza díszterme volt. Az eredményhirdetés november 5-én Budapesten, a Corinthia Szálló dísztermében zajlott.

A szakmai kívánalmaknak megfelelően, előre meghatározott szempontok szerint választották ki a bíráló bizottság tagjait. Közel száz képzett minősítő közül, 12 tréninget és egy záróvizsgát követően 32 szakértő pálinkabíráló kapott felkérést. Megyénkből egyedül Gyenesei István vehetett részt a komoly szakmai tekintélyt jelentő bírálói munkában az országos versenyen, ahol 48 kereskedelmi főzde 400 mintáját minősítették. Somogyból három pálinkakészítő cég mérette meg magát szép sikerrel.

A Zimek Pálinka Manufaktúra

8 arany-, 15 ezüst- és 6 bronzérmet gyűjtött be, és ezzel a főzdék abszolút versenyében a harmadik helyen végzett. Legeredményesebb termékük a Szilva és a Piros Vilmoskörte pálinkájuk lett. Az ugyancsak zamárdi Fenegyerek Pálinka 3 arany- és 1-1 ezüst-, valamint bronzérme mellett egy champion díjjal is büszkélkedhet, amit 68 alkoholfokos „mély víz” Sajmeggy párlatával nyert el.

– A sajmeggy valójában egy vadmeggyfajta, nagyon markáns, jellegzetes ízvilágú gyümölcs. Az ebből készült párlat nagy örömömre elnyerte a zsűri tetszését – mondta el Pach Gábor, a Fenegyerek Pálinka tulajdonosa. A kaposvári GáBor és Pálinkaház pedig 2 ezüst- és 1 bronzéremmel térhetett haza.

 

Forrás: sonline

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül