Ötödik alkalommal rendezte meg az Együtt Beremendért Alapítvány a helyi pálinkamustrát, melyen ezúttal 55 pálinkát értékelt a 15 nevező által a szakmai zsűri.
A bírálóbizottságban ült a magyarbólyi Zedon pálinkafőzde tulajdonosa, Nagy Sándor és a cég pálinkamestere is. Murin Ferenc, a program főszervezője elmondta, nagyon szép eredmények születtek. 20 arany, 21 ezüst és 7 bronz minősítést osztott ki az öt szempont alapján bíráló zsűri. Ez azt jelenti, hogy mindösszesen hét olyan pálinka volt, amely ugyan fogyasztható, de nem érte el a minősítési szintet.
Minden résztvevő emléklapot kapott, illetve a magyarbólyi főzde felajánlásából két palack minőségi pálinkát is kisorsoltak a résztvevők között.
– A mintákat leadott 15 pálinkatermelő mind beremendi volt és örömmel vettük, hogy 4-5 olyan nevező is akadt, akik az idén először jelentkeztek a mustrára. Ez azt jelenti, hogy elég népszerű a program és szívesen vesznek részt az emberek rajta – fogalmazott a főszervező.
Forrás: bama.hu