Megadóztatott pálinka visszaesése volt idén a jellemző, de az utóbbi hónapokban kezd éledezni a piac.

Szakmai vita alakult ki a Pénzügyminisztérium és egy ellenzéki politikus között arról, hogy bukott vagy nyert a költségvetés a pálinkára idéntől kivetett népegészségügyi termékadó (NETA) bevezetésén. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa sajtóhírek, valamint a parlament szakbizottságában elhangzottak alapján kérdezte a minisztériumot arról, hogy valóban több milliárd forintra rúg-e idén a kieső adóbevétel.

Egyetértés van a vitázók, továbbá a szakmai szervezetek között. Szerintük a NETA bevezetését megelőzően, az előző év vége felé a kereskedők jelentős készleteket halmoztak fel. Köszönhetően a termékadó alá kerülő italokból. Így a pálinkából, valamint a gyógynövényes alkoholos italokból. Ez nem egyedülálló eset, más termékek esetében is így volt korábban, a jövedéki adó emelése előtt: a kereskedők igyekeztek bespájzolni az alacsonyabb adómérték hatálya alatt.

A pálinka esetében is ez történt, 2018 utolsó negyedévében elkezdődött a készletek feltöltése. Ennek logikus következménye, hogy az idei évben mérséklődött a kereslet a pálinka iránt. No nem a végfogyasztók, hanem az árusító helyek részéről, amit az előállítók, lepárlók éreznek meg.

A Vadai által idézett nyilatkozatok szerint ez oda vezetett, hogy a NETA mindösszesen 1 milliárd forint bevételt hozott. De a „szeszadó” és az áfa soron 5 miliárdos kiesést volt kénytelen elkönyvelni a költségvetés idén szeptember végéig.

A Pénzügyminisztérium szerint

Vitatja ezt az állítást, rámutatva, hogy az a pénz, ami idén esetleg nem folyt be, befolyt már akkor, amikor a kereskedők feltöltötték a készleteiket. Vagyis az előző év végén. A tárca hangsúlyozta, hogy a NETA bevezetése uniós kötelezettség volt. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást helyezett kilátásba Magyarországgal szemben. Ezért kellett a kormánynak „megszüntetnie a pálinka kedvező adózási megítélését”.

A minisztérium szerint tehát nem történt bevételkiesés, mivel a pénz korábban már befolyt. Arról nem is beszélve, hogy az alkoholtermékek utáni adófizetés eltérő időpontokban esedékes, vagyis szétterítve jelentkezik a büdzsében.

Az idei költségvetésről közzétett beszámolókból az derül ki, hogy a NETA-t is tartalmazó „egyéb termék jövedéki adó” soron az első tíz hónapban 76,7 milliárd forint folyt be. Az egy évvel korábban a hasonló időszakban 79,7 milliárd. A számokhoz már akkor, novemberben fűzött magyarázat szerint is a készletek feltöltése állt a kisebb bevétel mögött. 2019 januárjában még nőttek a bevételek, de a további hónapokban már csökkentek.

Ami viszont az előző évet illeti, az arról szóló jelentés nem emelte ki az adóemelés miatti, 2018 végi készletfelhalmozást, csak a forgalom növekedését jelölték meg a bevételek emelkedésének okaként. Akkor tehát ezt még nem tartották fontosnak kiemelni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövedéki statisztikái is igazolják egyébként a szakmai szervezetek állításait. Míg tavaly hónapról hónapra nagyjából 70-90 ezer hektoliterfok (hlf) került szabadforgalomba (az év végén pedig már 180-350 ezer hektorliterfok, vagyis itt egyértelműen visszaköszön a raktárfeltöltés hatása), addig idén jóval szerényebb, 40-50 ezer hlf volt a havi forgalom. Októberben és novemberben indult meg a piac, akkor 60 hlf fölé került a piac.

A szakmai szervezetek

Arra panaszkodnak, hogy a „tönk szélére” kerültek a kereskedelmi pálinkafőzők. Az adón túl az is belejátszik, hogy „sok magánfőzde illegálisan hozza forgalomba a saját párlatait”. Azt is felróják, hogy a jegyzők nem mindenhol állnak a helyzet magaslatán. Ezért sok főzde lehúzni készül a rolót, 10 főzde pedig már eladósorba került.

A Pénzügyminisztérium ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy a jegyzők hatásköre behatárolt, a magánfőzés szűk értelemben vett szabályainak betartására terjed ki. A desztilláló berendezés bejelentésére, a párlat adójegy igénylésének megtörténtére, valamint a bejelentett adatok valóságtartalmának vizsgálatára. Arról nincs tudomása a tárcának, hogy a jegyzők ne teljesítenék e kötelezettségüket, ilyen jelzés nem érkezett hozzájuk – közölte a képviselőnek válaszolva a PM.

A pálinka szabadságharc

A pálinka szabadságharc tehát itt tart jelenleg. Bár a kormány kényszerűen, de behódolt Brüsszelnek, nem adta fel a küzdelmet. Egy szeptemberi nyilatkozat szerint továbbra is napirenden akarja tartani az ízes nedű adómentesítésének ügyét.

Forrás: mfor.hu