A gyümölcstermesztők tapasztalata szerint az utóbbi két év kevés termése után bőségesebb esztendő következhet. Az már biztos: ha jövőre szüret után pálinkát is főzetnek – személyenként évi 50 liter gyümölcsszeszig –, adót nem kell fizetniük.

Idén nagyon elbántak a kora tavaszi fagyok a kajszival,

néhol csak mutatóba jelentkezett az ágakon termés. Értelemszerűen csökkentette a hiány a pálinkafőzők forgalmát is.

– Legkevesebbet kajszi­cefréből hoztak a főzetők, több éve nem volt annyira kevés ebből a gyümölcsből, mint idén. A szilva is elmaradt az átlagtól, ellenben elég jó termést adtak az őszbarackfák, így azok pótolták a többinél mutatkozó elmaradást. Vegyes gyümölcsös cefre is jellemző volt, és almát is cefréztek. Sokan főzettek szőlőből is pálinkát, főleg azért is, mert utóbb igen jól teremtek a tőkék borszőlőt, csemegét egyaránt. Változik a szőlőfeldolgozás hagyománya, egyre kevesebben foglalkoznak a sok munkát és szakértelmet igénylő borkészítéssel. Inkább cefrézik a szemeket, s ha jól kezelték azt, minőségi pálinkát kapnak – sorolta tapasztalatait Surin János, a törteli lepárló tulajdonosa.

A szakember elmondta azt is, hogy a főzetők cefréjének minősége mindinkább javul. Bizonyára többen saját kárukon jöttek rá, hogy a jó pálinka csakis jó minőségű gyümölcsből, gondosan készített és kiforrás után lehetőleg mindjárt kifőzetett párlatalapanyagból készíthető. Ezért a kisebb tételekben főzetők általában nem is gondolkodnak azon, hogy maguk párolják le a szeszt. A jegyzett pálinkafőző üzemek szakemberei tudják kihozni a cefréből a maximumot minőségben, mennyiségben. Ezért a lepárlókban nem számítanak arra, hogy a jövő évi adómentesség túl nagyot lendít a forgalmon.

 

– A pálinkafőzés megadóztatásának 2015-ben hozott szabálya nyomán a mi üzemünkben nem érzékeltünk jelentős visszaesést a forgalmon. Az összességhez képest kevesen álltak rá a házi lepárlásra. Ebből következően várhatóan jövőre sem változik lényegesen a forgalom, a felhozatal minden körülmények közt a gyümölcsfélék mennyiségétől függ. Egyik évben hamar feldolgozzuk a cefrét, máskor alig győzzük. Mindenesetre az adómentesség valamelyest serkentheti a főzetési kedvet. Jelenleg 1600–1800 forintot kell fizetni literenként a pálinka kifőzetéséért. Ebben benne van az adó is. Anélkül pedig már kijön az itóka nagyjából ezer forint körül, tehát érdemes megmenteni a piacról lemaradt gyümölcsöket – mondta a szakember.

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül