Tíz éves a szabad pálinkafőzés

A pálinka nemzeti ital, igazi magyar sajátosság, hungarikum. Az elkészítésének módja, a termelése, az ízvilága mind-mind részei a magyar hétköznapoknak és az ünnepeinknek egyaránt.

A hagyományos magyar gyümölcspárlatot leggyakrabban szilvából, körtéből, almából, cseresznyéből és meggyből készítik, de bármilyen Magyarországon termett gyümölcs lehet az alapanyaga. 150 évig a törvény tiltotta a pálinkafőzést hazánkban, ennek ellenére mindig is főztek az emberek otthon is pálinkát. 2010. szeptember 27-e óta ezt – bizonyos feltételekkel – legálisan is megtehetik.

Becsehelyen tíz évvel ezelőtt, már aznap este elkezdtek pálinkát készíteni a helyiek a becsehelyi hegyháton. Hétvégén a tíz éves évfordulót ünnepelték, mely rendezvényt a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület és a Hungarikum Bizottság szervezte Hajdu Szilárd Kis-hegyi pincéjénél.

A szervezők már 27-én éjfélkor – a Himnusz eléneklését követően – alágyújtottak az üstnek, hogy elkészíthessék az ünnepi szilvapálinkát. Ezen kívül párlatversenyt is rendeztek, amire hatvan mintát neveztek be az ország minden pontjáról a résztvevők.

– Tíz gyümölcskategóriát jelöltünk meg azokból a gyümölcsfajtákból, amikből tíz évvel ezelőtt pálinkát készítettek. Ebbe nem tartoztak bele a bogyós gyümölcsök, mint például a málna vagy a berkenye. Mindenki egy tétellel nevezhetett, és az aranyérmesek közül választottuk ki végül a legjobbat. Nem minden csoportból született aranyérmes, így aranyüst díjat adtunk ki tíz magánfőzőnek, aki a versenyen indult – mondta el Gazdag Attila a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület elnöke.

A jubileumon táblát avattak és fát is ültettek a magyar szabad házi pálinkafőzés 10 éves emlékére.

– Úgy gondoltuk, hogy ez a tábla jelképezi Magyarországot és a pálinkafőzést és a tíz éves évforduló jó alkalom az ünneplésre és az avatásra. A fát pedig azért ültettük, hogy majd a húsz éves évfordulón annak a terméséből tudjunk szilvapálinkát előállítani – tette hozzá Hajdu Szilárd szervező.

​A résztvevők közül Pintér Gergely magánfőző a lepotica szilvájával aranyérmet és aranyüst díjat is nyert. 2017 óta foglalkozik pálinkafőzéssel, előzőleg több versenyre is nevezett.

– Már nyert egyszer aranyérmet ez az illatos fajta pálinkám. Ez a kedvencem a tavalyi párlataim közül és reméltem, hogy itt is esélyes lehet. Egy kiváló termék, ezért választottam ezt – mondta el Pintér Gergely.

A rendezvényen a jelenlévők természetesen egymás nedűit is megkóstolták, pálinkából nem volt hiány, így garantált volt a jó hangulat. Az esemény nem csak az ízletes pálinkák miatt volt emlékezetes, még Orbán Viktor miniszterelnök, Nagy István agrárminiszter, V. Németh Zsolt és Cseresnyés Péter államtitkárok is részt vettek az ünnepségen.

Németh Géza, Becsehely polgármestere, Becsehely Község Hivatalos facebook-oldalán közzétett bejegyzésében leírta, hogy a település vezetése nem tudta köszönteni a meghívottakat, mivel nem kaptak tájékoztatást az érkezésükről. Ez a bejegyzés már nem olvasható a község közösségi oldalán, de valóságos vitalavinát indított el a helyiek, a szervezők és a Kanizsa Médiaház között.

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül