A megyénkbeliek ezúttal a „Magán- és bérfőzetett párlatok” kategóriában vitézkedtek a pálinkaverseny alkalmával.

Remek eredményeket értek el idén is a szabolcs-szatmár-beregi versenyzők a Közép-Európa legnagyobb pálinkaverseny helyszínén, a XI. Quint essence Pálinka- és Párlatversenyen. A Borsod megyei Ongán már hagyományosnak számító megmérettetésre 1606 nevezett tétel érkezett Magyarországon kívül Horvátország, Izrael, Románia és Szlovákia területéről.

Nyolc szabolcsi arany ért a pálinkaverseny

A megyénkbeliek ezúttal csak a „Magán- és bérfőzetett párlatok” kategóriájában vitézkedtek. Galambvári Tibor (1b), Lakatos Tibor (2a, 1e), Pucsok Sándor (5a, 7e, 4b), Szőllősi Kristóf (1a-nemtudom szilva, 4e, 4b), Veres István (2b) szűkebb hazájuk pálinka terén kivívott nimbuszához méltóan, összesen 32 éremmel – köztük 11 bronz, 13 ezüst és 8 arany – térhettek haza az eredményhirdetésről.

A nyolc szabolcsi aranyból 5-öt az összesen 16 éremmel gazdagodott tiszadadai Pucsok Sándor söpört be, aki szerint az évről évre erősödő mezőnyben és nehezedő nevezési rendszerben már jóval nagyobb kunszt a topon végezni, de mint eddig valamennyi versenyén, most is a párlatkészítő tevékenységének megmérettetése volt az elsődleges célja.

Az említett körülmények közepette a nyert aranyai közül Champion címet kapott két – starking alma és kökényszilva – párlata legmagasabb szintű elismerésének kiváltképpen örül.

A tiszadadai főzőmester, Pucsok Sándor már bírálóként is résztvevője a Quintessence versenynek | Fotó: KM

A nyíregyházi magánfőző, Lakatos Tibor méltán büszke az idei teljesítményére: – Az eddigi legjobb eredményem ez a három fényes érem. Eddig az ausztriai Destillatán nyert egy arany és egy ezüst volt a csúcs. Most a két aranyérem a jonatánalma- és az Irsai Olivér szőlőből készült párlataimat minősíti. Ám az októberben főzött vadkörtémet elismerő ezüst is 17 pontos volt, csupán eggyel maradt le az aranyról.

1 Csepp-kajszi a pálinkaverseny helyszínén

Az Ongán lassacskán törzsvendégnek számító erdélyi párlatmesterek is kitettek idén magukért, 141 benevezett mintájukból 98 párlat kapott érmet, tíz Champion díjat hoztak el a 27-ből. A sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis 2019-es Champion díjas vadmálnája nyerte el a verseny közönségdíját. A minták háromnapos bírálatának eredménye: arany oklevelet kapott 227 (15%), ezüst minősítést 356 (23,6%), bronz elismerést 459 (30,4%) pálinka és párlat.

A XI. Quintessence nagydíjasai között találni a legjobb kereskedelmi főzdét, egyben az egész verseny győztesét, a hegykői 1 Csepp Pálinka Kft.-t. Az övéké az a kajszibarack, amelyik a verseny legjobb pálinkája címet kiérdemelte.

A XI. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny részletes eredményeit itt olvashatja.

KM

Forrás: szon.hu