Magyarország kénytelen megadóztatni a pálinkafőzést – tartalmilag ezt jelentette be Tállai András miniszterhelyettes, egyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője. Bár Tállai sietett leszögezni, hogy a Brüsszelel folytatott jogvita eredményeképp a házi pálinkafőzéshez továbbra sem kell engedély, nem kell a tevékenységet bejelenteni, és még nyilvántartások vezetésére sem lehet kötelezni az otthoni főzőket, a „párlat adójegy” azonban megjelenik az adózási rendszerben.

A párlat adójegy Tállai tájékoztatása szerint literenként 700 forintba kerül majd, és a pálinkafőzőknek legalább 5 darabot venniük kell belőle. Az adójegyek maximális mennyisége 86 lesz, vagyis legfeljebb évi 60 ezer 200 forintba kerül a „szabad” főzés.
Az új adó beszedését vélhetően erősen puhítja az a szabályozás, hogy az ellenőrzést nem a NAV, hanem a helyi önkormányzat adóhatósági képviselője (vagyis praktikusan a jegyző) fogja végezni.
A Fidesz 2010-ben vezette be, hogy ötven literig ne kelljen adót fizetni a házi pálinka főzetése után. Brüsszel szerint azonban Magyarország a csatlakozási tárgyalások során csak arra kapott engedélyt, hogy a bérfőzési szeszadónál 50 százalékos adókedvezményt alkalmazzon. Az EU már 2011-ben kötelezettségszegési eljárást indított, s az idén tavasszal az Európai Bíróság a bizottságnak adott igazat.
(HVG)