Kitöltöttük a szoba-hőmérsékletű pálinkát a tulipános pohárba és készek vagyunk kortyonként meginni, ahogy a cikksorozat előző részében összefoglaltuk. Hogyan kezdjünk hozzá a kóstoláshoz, hogy a legnagyobb élvezeteket meríthessük belőle?
Pálinkafogyasztás szabályai
Pálinkafogyasztás szabályai a Pálinkák és Párlatok szerint
A kezünkben tartott tulipánpoharat érdemes egy kissé jobbra-balra döntögetni, mielőtt beleszagolunk a pohárba. Ezzel elősegítjük az illatanyagok felszabadulását. Érdemes megjegyezni két olyan illatjegyet, amely a pálinka hibájára, az elkészítés során esett hiányosságokra utal. Az egyik, ha ragasztó- vagy vegyszerszaga van az italnak, ekkor belekerült a rézeleje, ha pedig égett, kátrányos szagot tapasztalunk, akkor utópárlatos.
A pálinkánál kiemelt fontosságú, hogy az aromásság és az ízvilág egyensúlyban legyen, vagyis hogy az illatanyagok gazdagsága által beígért változatos és mély íz jelen legyen. Ha a kettő nagyon távol esik egymástól (pl. az aromásság után a kóstolás csalódást okoz), valószínűleg a pálinka elkészítésénél mesterséges aromákat használtak.
A msterséges aroma alkalmazását még egy módon tudjuk fülön csípni: ha elkortyoltuk a nedűt, fogjuk a két tenyerünk közé az üres poharat, melengessük kissé, majd újra szagoljunk bele. Ha érezzük a gyümölcs illatát, akkor valódi pálinkát ittunk, ha nem maradt kellemes gyümölcsös szag, akkor az aroma elpárolgott az alkoholtartalommal együtt.
A pálinkakóstolás során 2 cl-ket igyunk egyszerre, mert az élet vizét nem szokás kiköpni, hiszen akkor számos fontos jegyét nem tudnánk megtapasztalni. Egymás után ne készüljünk 6-7 -féle pálinka megkóstolásánál többre, és fordítsunk nagy figyelmet a kóstolók közötti semlegesítésre, fogyasszunk sajtot vagy pékárut, hogy az ízlelőbimbókat „megtisztítsuk”. A pálinkák sorrendjét úgy állapítsuk meg, hogy kezdjünk a kevésbé karakteres fajtákkal, majd haladjunk az ízesebb-aromásabb típusok felé és a végére hagyjuk a nagyon gazdag ízvilággal rendelkező érlelt és ó pálinkákat.

 

Mikor fogyasszunk pálinkát? A magyar hagyományban szinte a nap minden pontján lehet alkalmat találni egy „kupica” pálinka elfogyasztására. Mivel a pálinka összetevői között számos olyat találunk, amely kiváló hatással van a tápcsatorna működésére, ezért egyaránt javasolt aperitifként és digestivumként is fogyasztani. 

A Pálinkák és Párlatok online pálinkázó főtámogatója a
 Partyőrség | Pálinkakommandó
Ha ízletes pálinkát szeretne venni, 
kóstolni, főzni vagy főzetni.

Kortyoljon bele az új lehetőségekbe! 
Ha már az élete része a pálinka, mert issza, főzi, főzetni, eladja vagy venni szeretne, akkor ezeket a linkeket érdemes lehet önnek is böngésznie.
A házi pálinka főzés és az otthoni pálinkakészítés érdekli?
  • Ha a jó pálinka titkát szeretne megtudni, díjmentes elérhető infórmációkat ezen az oldalon érhet el.
  • Ha házi pálinkafőzéshez keresel eszközket és pálinkás palackokat, ezt az oldalt keress fel!
Ízletes pálinkát kóstolna vagy vásárolna?
  • Ha ízletes pálinkákat szeretne vásárolni, ezen az oldalon böngészeheti pálinkashopunk pálinkáit és párlatait.
  • Pálinklázó napokról, kóstolókról, helyszínekről és időpontokról itt és itt talál bővebb információt 🙂
Még több pálinkás hírbe kóstolna bele? 
  • Ha további pálinkás cikkeket keres, linkgyűjteményünkben új posztokat fedezhet fel.
  • Ha szívesen olvas párlatokról, pálinkákról, főzdékről, pálinkakultúráról, itt megteheti.
Eladó a pálinka? Eladó a pálinka!  
  • Új marketing- vagy értékesítési csatornát keres pálinkák és párlatok értékesítéséhez, főzdéje népszerűsítéséhez?  Ezen a lapon talál díjmentes segítséget hozzá.