Az alma terméséből több, más gyümölcsből rendkívül kevés pálinkát tudnak főzni.

Az idén rendkívül rossz gyümölcstermés áll a pálinkagyártók rendelkezésére.

„Rengeteg gyümölcs kárba ment a tavaszi fagyok, a hideg és a rengeteg eső miatt. Ezeknek a környezeti hatásoknak köszönhetően nagyon kevés gyümölcs van”

– válaszolta a Napló kérdésére egy gyümölcspálinka-gyártó.

– Az almatermésre még azt lehet mondani, hogy nem annyira vészes, de a többi gyümölcs – szilva, barack, körte, meggy, cseresznye – termése borzalmas. A tavalyihoz képest szignifikáns a különbség, mivel az idei termés mennyiségben talán még fele sincs az előző évhez képest. Eddig még kevés pálinkát sikerült főzni a 2020-as évben, mindent számításba véve – igaz, még most kezdenek jönni a cefrék –; meggy­ből főztünk annyit, amennyit lehetett. Ezután jönnek talán a körték; a barackból és cseresznyéből szinte semmit sem tudtunk készíteni. Ami várható még, az talán az alma lesz – tette hozzá.

Adómentes lesz

A vásárlók által kedvelt ízek közül a szilva- és barackpálinka élvez előnyt, de kezd feljönni a meggyből és a különleges gyümölcsökből készült pálinkák iránti kereslet. – Az eperből, ribizliből és áfonyából készült ágyas pálinkák manapság egyre nagyobb érdeklődésnek örvendenek. Sajnos idén a termés minősége is rossz, és a mennyiség is kevés – osztotta meg a gyártó. – A következő évtől kezdve adómentes lesz a pálinkafőzés, ami kifejezetten jó lesz, mivel az otthoni magánfőzők gyakorlatilag elszívták a kistermelőket a szeszfőzdékből.

Akinek van otthoni pálinkafőzője, az nem törvényesen, de nemcsak a sajátját főzi ki, hanem másokét is. Ezért a hivatalos pálinkafőzők forgalma lecsökkent, mivel nekik adót is kell fizetni – folytatta. – Most, hogy eltörlik az adót, bízunk benne, hogy ez visszacsalja majd a termelőket az igazi pálinkafőző-mesterekhez. Minden marad a régiben, csak az eladott pálinkák jóval olcsóbbak lesznek, mint eddig. Kijelenthetem, hogy több volt eddig az adó, mint a bérfőzés – fűzte hozzá.

Cefre, alszesz, párlat

A pálinkafőzés előtt össze kell szedni az érett, jó minőségű gyümölcsöket, majd be kell cefrézni. – Amikor kiforrott a cefre, és megfelelő az alkohol- és cukortartalma, elkezdjük főzni. Van többféle pálinkafőző, mi a cefrét először lefőzzük, ezt hívjuk alszesznek, majd finomítjuk, átfőzzük még egyszer, és utána kapjuk a párlatot, az igazi gyümölcspálinkát – részletezte a gyártó.

– Tapasztalatok alapján pálinkavásárláskor még mindig inkább a férfiaké a főszerep. Az ízesített italok egyre jobban vonzzák a női vásárlóréteget is. A vevők megoszlása attól is függ, hány fokos az adott pálinka, mivel az igazi szesz ötven foknál kezdődik, azonban van, aki ettől gyengébbet iszik – jelentette ki.

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül