Több mint ötmilliárd forint bérfőzési szeszadó futott be a közkasszába, olvasható a Magyar Nemzetben.

Egyre nagyobb a bérfőzdék népszerűsége – legalábbis erre lehet következtetni a hivatalos adatokból. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Magyar Nemzet kérdésére azt közölte, hogy

idén fél év alatt összesen majdnem másfél millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek az ország bérfőzdéi,

amely adat a tavalyit és az azelőttit is túlszárnyal.

A bérfőzés iránti érdeklődést leginkább a termés és a piaci viszonyok határozzák meg. Néhány évvel ezelőtt például rengeteg meggy került az üstökbe, miután olyan alacsony volt az átvételi ár, hogy nem érte meg leszedni a gyümölcsöt, sok termelő inkább pálinkát készíttetett belőle.

Mindezek mellett természetesen a főzés költsége is meghatározó. A pálinka előállítása literenkénti árának nagyjából a fele a bérfőzési szeszadó címén az államkincstárt illeti meg. Az adóhivatal ennek kapcsán arról tájékoztatta a lapot, hogy

az első félévben közel 5,3 milliárd forint futott be a közkasszába bérfőzési szeszadóból.

A bérfőzdéből származó párlatot csak a főzés megrendelője, a családja és vendégei fogyaszthatják el, értékesítése szigorú előírásokhoz kötött, nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kis Péter András NAV-szóvivő.

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

A bejegyzés az infostart oldalán található cikk alapján készült.