A tanáriban böngésztük az újonnan megjelent Kerettantervet” – írja olvasónk, és nem hiába böngésztek, mert a 7-8. osztályosok számára a kémiaórán ősztől javasolt tevékenységek között meg is találták az újszerű oktatás egyik alapkövét, ami nem más, mint a pálinkafőzés.

„A pálinkafőzés tanulmányozása videofilm segítségével, a folyamat értelmezése”

Előtte „a víz vagy vörösbor desztillációjának bemutatása, a desztilláció folyamatának értelmezése” a javasolt tevékenységek listáján.

A kémiai kerettantervet azzal vezetik fel, hogy az „oktatás minden szakaszában törekedni kell az élményszerűségre, a tanulók számára releváns és érdekes problémák kémiai vonatkozásainak bemutatására, a gyakorlatban használható tudás elsajátításának fontosságára”.

Pálinkafőzés a tananyag

Ebben nincs hiba. A szöveg ezzel folytatódik: „Az élményközpontú tanításnak arra kell összpontosítania, hogy a tanulók tudatába beépüljön: a kémiai ismeretek szükségesek az élőlényekben zajló folyamatok megértéséhez, a mindennapokban használt tárgyaink előállításához, feladata a tudatos vásárlási és anyagfelhasználási szokások kialakítása, az egészségvédelemhez és az élhető környezet megóvásához szükséges ismeretek és szemlélet biztosítása.”

Átnéztünk a 7-8. osztályosok biológia kerettantervébe, ott az alkohol és a pálinka egészségre gyakorolt hatásáról nincs szó. Biztosan azért, mert ez nem jelentős probléma Magyarországon.

Miután az Orbán-kormány 2010-ben egyik első intézkedésével legalizálta az otthoni pálinkafőzés-t, az iskolában tanultak ősztől már valódi családi programokban jöhetnek elő. Boltban vagy kocsmában ennyi idősen úgysem vehetnek pálinkát a gyerekek.

Házi pálinkakészítőFotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Pálinkafőzés nem veszélytelen

2018-ban egyébként kénytelen volt kiadni egy ajánlást a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke „több, az elmúlt években történt tragédia és baleset” miatt is. Mint írták, „a párlatfőzés amennyi örömöt, annyi veszélyt is jelenthet, ha nem szakszerűen járunk el, és nem megfelelően tároljuk és fogyasztjuk ezt a nemes italt”.  Alcímek:

  • Fulladásos halált okozhat a párlatfőzés
  • Robbanás- és égésveszély a lepárlásnál
  • Kellő szakértelem nélkül ne fogjunk hozzá!

Forrás: 444.hu