Orbán becsehelyi meglepi pálinkázása

Testőrök nélkül, váratlanul érkezett a pálinkaünnepre, tüskés körte, nektárszőlő- és fügepálinkát kóstolt, majd helyi viszályt hagyott maga után a miniszterelnök.​

Komoly visszhangot váltott ki Orbán Viktor vasárnapi, becsehelyi látogatása: a zalai település polgármestere, Facebook-bejegyzésében szégyennek nevezte, hogy senki sem fogadhatta hivatalosan a miniszterelnököt. Németh Géza ezért a pálinkakóstolás szervezőjét, a kormányfő vendéglátóját, a nagykanizsai Pannónia Pálinkakultúra Egyesületet tette felelőssé: azt állította, nem értesítették őt a kormányfő érkezéséről, így aztán a falu vezetése nem vett részt a szabad házi pálinkafőzés tíz éves évfordulójára szervezett eseményen.

– Az asztalomon hagyott meghívóból nem derült ki, kik lesznek a vendégek – közölte a polgármester, aki személyes okokkal indokolta, miért nem fogadta el a meghívást. A facebookos bejegyzéséből kiderül, nincs jóban az egyesülettel: összeveszett az egyik taggal, miután az a szemére vetette, hogy megpróbálta kisajátítani az első szabad főzés dicsőségét. Németh viszont a pannóniásokat hibáztatja, amiért megszűnt a helyi pálinkaverseny. 

– Tíz éve éjfél után egy perccel Becsehelyen csapoltuk az első „szabad” pálinkát az országban – indokolta a jubileumi fesztivál helyszínválasztását Gazdag Attila, az egyesület vezetője. Mint emlékezetes, az Országgyűlés döntése értelmében 2010. szeptember 27-től adómentessé vált az otthoni pálinkafőzés. Erre a miniszterelnök kifejezetten büszke, hiszen ez volt a kormányzati kommunikáció fő elemévé tett „szabadságharc” első „ütközete”. Gazdag szerint érthetetlen a polgármester kirohanása, hiszen ő volt az egyetlen, aki díszborítékos meghívót kapott, mindenki mást, így a miniszterelnököt is e-mailben invitáltak, de úgy tudták, az ünnepségre csak V. Németh Zsolt miniszteri biztos és Nagy István agrárminiszter fog ellátogatni, ezért nem is szóltak senkinek, hogy a kormányfő jelen lesz. – Végül meglepetésre befutott Orbán Viktor is. Testőrök nélkül, csak egy sofőrrel érkezett. Megkóstolt több különleges pálinkát, többek között egy tormaföldei fügét, de legjobban a tüskés körte-, illetve a nektárszőlő ízlett neki.

Gazdag Attila megjegyezte, a polgármester személyes sértettségből bojkottálta a rendezvényt, s most utólag próbál magyarázkodni a kínos eset miatt. – Azért haragszik ránk, mert az egyesület, amely az országban mindenfelé szervezi a pálinkafesztiválokat és versenyeket, annak idején nem kérte fel szervezőnek egy becsehelyi pálinkafesztiválhoz – mondta a Népszavának. – Emellett, miután tíz éve Hajdu Szilárd birtokán főztük az első szabad pálinkát, így az idei ünnepséget is oda szerveztük. A házigazdánk viszont Németh Géza kihívója volt a tavalyi, önkormányzati választásokon.

Forrás: népszava.hu

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül