Benne maradt a víz a gyorsan megérő sárgabarackban, így hiába van sok gyümölcs és cefre, egy mázsásból hat-hét liternél több pálinka nem nagyon jön ki idén. Otthon is sokan főzik, jobbára elrejtve a NAV elől.

Régen volt ilyen jó sárgabaracktermés, mint az idén, jut belőle bőven pálinkának is.

– Június második harmadában fűtöttük fel először a főzőüstöket, a kajszival kezdődött a szezon. Máskor mindig volt va­­lami előtte, de idén sem meggyből, sem eperből nem volt annyi, hogy elinduljunk – mondja Szűcs Imre, aki fiával, a 27 éves Dániellel főzi a pálinkát Mórahalom határában.

Nem adja jól a barack

Jó a sárgabarack, de nem kiemelkedő – lep meg bennünket a szak­­ember. A hozam gyenge, csu­­pán 6-7 liter pálinka száz liter cefrére, és ennél jobban szokta adni.

Benne maradt a víz a gyorsan megérő sárgabarackban, így hiába a sok gyümölcs és a cefre, egy mázsából hat hét liter pálinkánál nem jön ki több idén. Fotók: Török János

– Az esőben megszívta ma­­­­gát a barack, majd gyorsan megérett, és benne maradhatott a sok víz. Megtudjuk, a korai szil­­vák sem jobbak, persze a besz­­tercei cefréje csak ezután forr ki. Munkájuk bőven akad, egy hónapra előre tudják, kinek és mit fognak főzni. A tapasztalt gazda ilyenkor már megmondja, mikorra forr ki a cefréje.

Nem fogy a párlatjegy

Addig is megtudjuk, jó, ha két hétnél tovább nem tároljuk a cefrét, hanem kifőzzük, utána már ro­­molhat a minősége. Ősszel, amikor hűvösebb van, tovább tart az erjedés, akár egy hónapig is, és a kiforrt cefre is to­­vább bírja valamivel. Mára ke­­vesebb a törköly-, és több a sző­­lőpálinka – ezzel, illetve az al­­mával és a körtével fejeződik majd be a szezon az év végén.

Most az egy liter 50 fokosra beállított párlat 1600-1650 fo­­rintba kerül, ennek durván a fe­­le a főzési díj, utána a gazda viheti is a pálinkáját – a NAV-val Szűcsék számolnak el.

– A magánfőzők lepárlóberendezéseinek csak harmada van használatban a NAV-hoz beérkezett tavalyi adatok szerint – hívja fel a figyelmet a Pálinka Nemzeti Tanács. Ezt nem tartják életszerűnek: az országban közel 24 ezer készüléket tartanak számon, a kiadott párlatadójegyek szerint csupán hétezret használtak a tulajdonosok…

Számok a NAV-nál

– 793 desztillálóberendezést je­lentettek be a NAV-hoz. Tavaly 278 magánfőző igényelt párlat­adójegyet, 5564-et és ez után 3,9 millió forint jövedéki adót fizettek – tudtuk meg Némedi-Varga Évától. 2018-ban 10 ezer 400 ma­­gánszemély 14 ezerszer vitte cefréjét a bérfőzdébe. A mennyiség 420 ezer liter 50 térfogat százalékos párlatnak felelt meg, amelynek jövedéki adója meghaladta a 350 millió forintot.

A delmagyar.hu oldalon, Kovács András cikke alapján készült a bejegyzés.