Még 2018-ban lépett Szlovákiában hatályba az a törvény, mely lehetővé tette, hogy magánszemélyek saját gyümölcsből, saját felhasználásra legálisan főzzenek pálinkát. Ezt a lépést a nagy méreteket öltő illegális pálinkafőzés indokolta.

A szeszfőzdék felmérése alapján körülbelül 40 ezren főztek illegálisan pálinkát. Ezért az állam két lehetőség közül választott, vagy szigorúan fellép az illegális pálinkafőzés ellen, vagy rendezi a jogi helyzetet, és az ilyen főzést nem tekinti többé törvényellenes tevékenységnek.

A módosítás pontosan meghatározta a házi pálinkafőzés, illetve a magán pálinkakészítő fogalmát, valamint azokat a körülményeket, amelyeknek teljesülniük kell a házi pálinka előállításakor.

Két év után azonban mindez kétségessé vált, ismét felmerült a saját gyümölcsből készült otthoni pálinkafőzés betiltásának lehetősége. A pénzügyminisztérium indoklása szerint komoly anyagi terhekkel jár a rendszer fenntartása, és túl sok körülötte az adminisztráció. Az adóhivatalnak a házi pálinkafőzés engedélyezése, azaz 2019 január elseje óta többszörösébe került az otthoni szeszfőzés ellenőrzése, mint az az összesen 2160 eurót kitevő jövedéki adó, mely a pálinkafőzésből befolyt az államkasszába.

Jelenleg a vámhatóságok 26 házi pálinkafőzdét tartanak nyilván, ez azonban nem azt jelenti, hogy csupán ennyien foglalkoznak otthon pálinkafőzéssel, hanem hogy ennyien teszik ezt legálisan. A pénzügyi tárca szerint egyre valószínűbb az is, hogy a pálinkafőző berendezéseket illegális szeszgyártásra használták.

A pénzügyminisztérium ezért úgy döntött, eltörli a törvényt, melynek értelmében meghatározott mennyiségben otthon is lehet pálinkát főzni. Most azonban Eduard Heger bejelentette, hogy a házi pálinkafőzdék jövőre is folytathatják ebbéli tevékenységüket.

„Azok, akik ilyen berendezést vásároltak, jövőre is használhatják azokat“ – mondta, miután brüsszeli látogatása alkalmával értesült ennek engedélyezéséről az Európai Bizottság részéről.

Mint mondta, 2022. január elsején lép érvénybe a házi pálinkafőzést szabályozó európai irányelv. „Sikerült megegyeznünk abban, hogy nem indul ellenünk kötelezettségszegési eljárás, ha nem helyezzük hatályon kívül a pálinkafőzésre vonatkozó törvényt, ezért módosító javaslatot készítünk elő ezzel kapcsolatban“ – tudatta Heger.

 

Forrás: Felvidék.ma

Az élet tele van nehéz döntésekkel, a pálinkavásásrlás ne legyen az. 

www.palinka.online – pálinkavásárlás sorbanállás nélkül